A Szegedi Fellebbviteli Főügyészség az elsőfokú ítélet helybenhagyását javasolta annak a hódmezővásárhelyi férfinak az ügyében, akit vesztegetés elfogadása miatt ítéltek el.
A férfi egy horgászegyesület tagjaként összesen 40 ezer forintért cserébe a kötelező vizsga letétele nélkül horgászengedélyt és fogási naplót állított ki és adott át két embernek. A férfi a Szegedi Törvényszéken beismerő vallomást tett, amelyet az elsőfokú bíróság elfogadott és ítéletet hozott az ügyben. A Szegedi Törvényszék nem jogerősen 1 év börtönre, 2 év közügyektől eltiltásra és 200 ezer forint pénzbüntetésre ítélt, emellett 30.000 forintra vagyonelkobzást rendelt el az ügyében. A férfi és ügyvédje enyhítés érdekében fellebbezett.

Az ügyészség kifejtette, hogy a büntetett előéletű és korrupciós bűncselekményt elkövető férfit csak a bezárásával lehet megbüntetni, ezért javasolta az elsőfokú ítélet helybenhagyását.
Az ügyben másodfokon a Szegedi Ítélőtábla dönt majd - írja az Ügyészség oldala.