A varázsfuvolával indul újra a Kolozsvári Magyar Opera

Vágólapra másolva!
A koronavírus okozta kényszerű leállás után első bemutatóját és egyben évadnyitó előadását tartja október 3-án, szombaton 19 órakor a Kolozsvári Magyar Opera. Az első előadás a zenetörténet egyik legismertebb és leggyakrabban játszott műve, Mozart: A varázsfuvola című operája lesz.
Vágólapra másolva!

Tompa Gábor rendezi a kényszerű leállás utáni első előadást a Kolozsvári Magyar Operában.

Az A varázsfuvolát mutatják be, rendhagyó módon, a mesevilágból a mai korba helyezik át a művet.

Feltűnik benne egy amerikai elnökjelölt, egy amerikai bunker, valamint a koronavírus járvány témája is.

Számtalan Varázsfuvola-előadást láttam már az évek folyamán itthon, illetve külföldön is, és állítom, a legnagyobb kihívással akkor szembesül a rendező, amikor jelenkorba próbálja átültetni a művet.

– mondta Tompa Gábor.

A mű újszerűségét adja az is, a Kolozsvárhoz kötődő költő, Szőcs Géza és Selmeczi György készített új, szöveghű fordítást.

Taminó szerepével a 24 éves, marosvásárhelyi születésű Erdős Róbert egyik szerepálma teljesült.

– mondta el Erdős Róbert.

"Az előadás ezúttal nemcsak az énekesi képességeimet teszi próbára" – tette hozzá.

Azt is mondta, az, hogy valaki tud énekelni, ma már kevés, ugyanannyira fontos az is, hogy jó színész is legyen.