Halálra verte egy férfi az anyját, aztán az apjára támadt rá, majd a rendőröknek is nekiment

Vágólapra másolva!
Félholtra verte a saját anyját egy férfi Szentmártonkátán egy hete. Szombaton aztán a férfi az apjának esett neki, kirugdosta őt a házból, majd a kiérkező rendőröknek is nekiesett. Egyiküknek eltörte az orrát, a társát pedig vascsővel verte úgy mellkason, hogy alig kapott levegőt – tudta meg a Blikk.
Vágólapra másolva!

A brutális 37 éves férfiról a Blikk úgy tudja, több mint száz kiló, és kungfu harcművész. A lap szerint évek óta terrorizálta, nemcsak a saját családját, de a közelében élőket is.

– mondta a Blikknek a család szomszédja.

A férfi apja, sírva mesélte, hogy fia hét éve még értelmes, okos srác volt, aki miután fegyvertartási engedélyt szerzett, biztonsági őrként dolgozott. Aztán rohamosan leépült, volt, hogy elfelejtette, hogy kocsival ment a pesti munkahelyére, ahonnan vonattal ment haza.

– mondta a gyászoló férfi.

„A feleségem állapota a kórházban sem javult, mondtam Bandikának, haldoklik az édesanyja, jöjjön be velem hozzá, lehet, utoljára látja. Azt felelte, nem jön, de hozzak neki sós mogyorót. Másnap a főorvos értesített, hogy a feleségem meghalt, de Bandikát ez sem érdekelte, az sem, hogy megölte az édesanyját" - mondta az apa.

A fiú szombaton minden ok nélkül az apjának esett. Kilökdöste őt a házból, amikor pedig a férfi megpróbált felállni, fia összevissza rugdosta. Amikor a rendőrök és a mentők kiérkeztek, a férfi elbújt a sufniba.

Előbb téglával dobálta a rendőröket, aztán rájuk is támadt. Végül könnygázzal tudták megfékezni.


A gyászoló férj elmondta, fiát pár éve az édesanyja hozta ki a ceglédi pszichiátriáról, ahol hosszú időt töltött, mert ahogy a család fogalmaz, egy másik világban élt. Miután hazakerült, a kert végében, egy fűtés és világítás nélküli sufniban lakott, naphosszat meztelenül járkált a kertben, és semmilyen gyógyszert nem vett be.