Bilincsben kellett elvinni az agresszív férfit a somogyi fesztiválról

Vágólapra másolva!
Rátámadt a rendezőkre egy Somogy megyei fesztiválon egy férfi. Egy autós bemutatóra ment, de a kocsijában nem volt biztonsági öv, így nem hagyták nevezni. Ezen dühödött be úgy, hogy még a rendőrök sem tudták lenyugtatni. Vegül bilincsben vitték el.
Vágólapra másolva!

A nyár közepén egy Somogy megyei településen rendezett terepjáró fesztiválon.

n csak azok vehettek részt, akiknek az autója megfelelt a szervezők előírásainak,

így például volt benne biztonsági öv.

A rendezvényre részegen érkező 54 éves férfinak – akinek az autójában nem volt biztonsági öv – elmondták, hogy nem mehet be a fesztiválra.

Ezért rendkívül dühös lett, és az egyik rendezőt szidni, és lökdösni kezdte.


Az agresszív férfit az ismerősei, sőt még a rendőrök sem tudták megnyugtatni. Ráadásul mivel nem volt hajlandó igazolni magát, a rendezvényről pedig többszöri felszólítás ellenére sem ment el, megbilincselték és előállították.

A férfi pénzbírságot kaphat.