Soros György felszólította Brüsszelt, hogy ne adjon pénzt Magyarországnak

Vágólapra másolva!
Felszólította az Európai Uniót Soros György, hogy ne adjon pénzt Magyarországnak. A tőzsdespekuláns azután adott ki közleményt, hogy az unió bírósága Soros egyeteme, a CEU mellé állt Magyarországgal szemben.
Vágólapra másolva!

Soros a közleményben - ellentmondva egyeteme rekorának, Michael Ignatieff-nek - azt mondta, a döntés túl későn jött, már nem tudnak visszatérni Magyarországra (a valóságban, persze, el sem mentek). Majd azt állítja, hogy "a magyar kormány továbbra is tapossa az uniós jogot", legújabb áldozata pedig - idézet következik - "a világhírű Színház- és Művészeti Egyetem (SZFE)". Nem mi fordítjuk rosszul, Soros közleményében eltévesztette a szerinte világhírű Színház és Filmművészeti Egyetem nevét, kihagyta belőle a Film szót ("University of Theatre and Arts"-ot írt "University of Theatre and Film Arts" helyett).

A közlemény végén Soros nyíltan azt követeli, hogy az Európai Unió, amely éppen "azon tanakodik", hogy feltételekhez kösse az uniós támogatások szétosztását, ne adjon pénzt Magyarországnak. "Felszólítom az EU-t, hogy tegye Magyarországot próbaüggyé" - írja a közleményében - vagyis azt akarja, hogy Magyarország legyen a precedens, Magyarországon statuáljon Brüsszel példát: nem kap pénzt az az ország, amely nem engedelmeskedik vakon.