Csak Hercegszántónál 19 migráns próbált belépni az országba, Tatán egy kamionban 45 migránst találtak

Vágólapra másolva!
Szinte óránként érkezett új migránscsoport Magyarország több határátkelőhelyéhez is, ahol megpróbáltak illegálisan belépni az ország területére, a rendőrök azonban minden alkalommal elfogták őket, egyikük sem jutott messzire. Közben embercsempészet miatt elítéltek egy román férfit, egy szlovák sofőrnek pedig a letartóztatását indítványozták.
Vágólapra másolva!

A Bács-Kiskun megyei rendőrök

ma, hajnali negyed 1-kor Hercegszántónál öt migránst tartóztattak fel. A szír férfiak jogellenesen jutottak be Magyarország területére.

Mivel nem tudtak hiteles iratokat felmutatni, illetve nem tudták igazolni magyarországi tartózkodásuk jogszerűségét, a rendőrök visszakísérték őket az ideiglenes biztonsági határzárhoz.

4 óra előtt 5 perccel szintén öt szír férfit tartóztattak fel a rendőrök Hercegszántó-Hóduna területén, majd mindössze negyed óra elteltével ugyanitt további hat szír migránst találtak,

akik szintén illegálisan léptek be az országba, ezért a rendőrök visszakísérték őket az ideiglenes biztonsági határzárhoz.

Reggel háromnegyed 8-kor további három szír férfit tartóztattak fel a rendőrök, szintén Hercegszántónál, 20 perc múlva pedig ismét próbálkozott hat szír férfi

ugyanitt, ám a rendőrök őket is megállították.

Éjjel 2-kor ismét újabb migránsokat tartóztattak fel a rendőrök, ezúttal Gara területén próbálkozott hat férfi, majd 20 perc múlva követte őket még egy szír férfi, aki egyedül érkezett.

A rendőrök őket is visszakísérték az ideiglenes biztonsági határzához.

Ma reggel 8-kor

Röszkénél a rendőrök két afgán migránst találtak a rendőrök egy szerb honosságú kamion rakterében, 9-kor pedig újabb három férfi próbálkozott belépni Röszkénél, akik szintén afgánoknak vallották magukat.

Mivel azonban ők sem tudtak hiteles iratokat felmutatni a rendőröknek, visszakísérték őket az ideiglenes biztonsági határzárhoz.

Ma reggel

az M1-esen egy török embercsempészt is elfogtak

a rendőrök négy megyére kiterjedő akció keretében. A férfit 5 óra 20 perckor állították meg Tata területén.

A kamion félpótkocsijának rakterében 45 illegális migráns rejtőzött, közülük 42 férfi és 3 nő.

Forrás: Police.hu

A rendőrök elfogták a 29 éves török sofőrt, a migránsokkal együtt a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányságra vitték.

Forrás: Police.hu

A rendőrök az illegális migránsokat kihallgatják, majd visszakísérik az ideiglenes biztonsági határzárhoz, a sofőr ellen embercsempészés miatt eljárást indítanak.

Forrás: Police.hu

Tegnap egy román férfit állítottak bíróság elé, míg egy szlovák embercsempésznek a letartóztatását javasolta az ügyészség.

A román taxisofőr négy külföldit próbált Ausztriába vinni kocsival. A férfi szeptember 10-én vett fel négy palesztint a déli határ közelében. A migránsok a Makó és Nagylak közötti mezőgazdasági területen, a kukoricaföldön rejtőzködtek, majd a sofőr füttyjelére jöttek elő.

Forrás: Vas Megyei Főügyészség

A megállapodás szerint a négy férfit az osztrák-magyar határ közelébe szállította, magyar területen kitette őket az autóból, Kőszeg Határátkelőhelyen Magyarország területét elhagyta és a határtól 200 méterre várakozott a migránsokra, hogy miután a zöldhatáron Ausztriába jutottak, Bécsbe szállítsa őket.

A férfi a migránsok szállításáért 500 euórót kapott volna. A migránsok közül három főt lakossági bejelentés alapján a kőszegi rendőrök előállítottak, míg egyikük elmenekült.

A román sofőrt az osztrák-magyar rendőrök vonták ellenőrzés alá. A bíróság embercsempészet vádjában bűnösnek mondta ki a férfit, ezért őt

2 év 8 hónap börtönre ítélte, emellett 4 évre kiutasította Magyarországról. Az ítélet nem jogerős,

a vádlott és ügyvédje fellebbezett. Az ügyészség az ítéletet tudomásul vette. A bíróság a férfi letartóztatását fenntartotta.

A szegedi ügyészség javaslatára letartóztatták azt a szlovák férfit, aki hétfőre virradóra 17 migránst próbált illegálisan keresztülvinni a határon.

A szlovák férfit október 5-én éjfél után ellenőrizték Ruzsa külterületén. Az általa vezetett autóban 17 migránst találtak,

akik sem személyazonosságukat, sem pedig magyarországi tartózkodásuk jogszerűségét nem tudták hitelesen igazolni. A nyomozás során az is kiderült, hogy a migránsok illegálisan lépték át a szerb-magyar határt, majd szálltak be Ruzsa külterületén a szlovák férfi kocsijába az előre megbeszélt hangjelzéseket követve.

Az embercsempészés miatt indult eljárásban az ügyészség a szökés, rejtőzködés, illetve az eljárás meghiúsításának veszélyére figyelemmel

javasolta a férfi egy hónapra történő letartóztatását. A bíró az ügyészi javaslatra elrendelte a letartóztatást. A végzés nem jogerős,

a férfi és ügyvédje szabadlábon való védekezés érdekében nyújtott be fellebbezést.