Emberi mulasztás miatt halt meg egy férfi favágás közben két éve

Vágólapra másolva!
A férfi egy Debrecen melletti erdős területen dolgozott, ahol rádőlt a fa, amitől olyan súlyosan megsérült, hogy a helyszínen meghalt. Hamar kiderült, hogy a halálos balesetet emberi mulasztás okozta.
Vágólapra másolva!

2018. február 17-én kaptak bejelentést a rendőrök arról, hogy Debrecen mellett

egy fa rádőlt egy férfira, aki olyan súlyosan megsérült, hogy a helyszínen meghalt.

Forrás: police.hu

Amikor a nyomozók kiértek a baleset helyszínére,

a szemle során megállapították, hogy emberi mulasztás okozhatta a halálos balesetet.

A nyomozás adatai szerint fakitermelés folyt az erdőben és a férfi a munkálatokban vett részt, amikor megtörtént a baj.

Forrás: police.hu

A vizsgálat és a szakértői vélemények alapján,

több munkavédelmi előírást sem tartott be a favágást végző vállalkozás vezetője, valamint a munkát irányító férfi sem szabályosan végezte a kivágásokat.

A nyomozók, a 32 éves vállalkozót foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés, míg a munkavezetőt, halált okozó, foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki gyanúsítottként.

Forrás: police.hu

A Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság Vizsgálati Osztálya a nyomozást lezárta, a keletkezett iratokat átadták az ügyészségnek.