Vádat emeltek egy Pest megyei férfi ellen, aki bűnügyi felügyeletéből úgy akart megszökni, hogy az őt kísérő rendőröket megpróbálta megölni - közölte a Központi Nyomozó Főügyészség.

Januárban egy 35 éves férfi elhatározta, hogy megszökik, ezért felhívta a rendőröket, és azt mondta nekik, hogy megsérült, ezért kórházi ellátásra szorul.  Ezután magához vett egy kést és egymillió forintot, majd az orvosi ellátás után, 

útközben, a rendőrautó hátsó ülésén, a mellette utazó rendőrt az ajtónak szorította, és kétszer nyakon szúrta. 

Az autót vezető rendőr hátra fordulva elkapta a vádlott kezét, aki a szorításból kiszabadulva megvágta a sofőr ujjait. 

Őt is nyakon akarta szúrni, de a rendőrnek sikerült kitérni, ezért csak arcának jobb oldala sérült meg. Közben az ajtónak szorított rendőr elővette a fegyverét, amelyet a férfi megpróbált tőle elvenni, de nem járt sikerrel. 

A rendőr az autóból kiszállva csőre töltötte fegyverét, és felszólította a vádlottat, hogy hagyja abba a támadást. 

A férfi a nyomozás alatt nem tett vallomást, ellene a Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség előre kitervelten, hivatalos személy és több ember sérelmére elkövetett emberölés kísérlete és hivatalos személy elleni erőszak miatt emelt vádat.  Javasolták, hogy a bíróság ítélje életfogytig tartó fegyházbüntetésre a férfit, és rögzítsék, hogy leghamarabb 35 év letöltése után bocsátható feltételesen szabadságra.