Elismerték a Színművészeti Egyetemet blokád alatt tartó diákok, hogy a nyári táborban előre megtervezték az egyetemfoglalást - videó

Vágólapra másolva!
Elismerték a Színház- és Filmművészeti Egyetemet blokád alatt tartó diákok, hogy nem spontán ötlettől vezérelve foglalták el az egyetemet, hanem előre megtervezték, a nyári szabadegyetemen. Az augusztusi táborról először az Origo számolt be, ott az volt a téma, hogyan kell blokádot szervezni, hogyan kell elfoglalni egy egyetemet. Az SZFE akkori rektorhelyettese, Upor László az Origónak elismerte, hogy valóban volt ilyen szabadegyetem. Upor azonban az egyetemfoglalást próbálta úgy beállítani, hogy az egy későbbi spontán esemény volt. Most a Pesti Srácok kérdésére a hallgatók elismerték, hogy nem spontán akció volt, hanem előre megtervezték.
Vágólapra másolva!

A Színház- és Filmművészeti Egyetem Vas utcai épületénél tartott sajtótájékoztatón az egyik egyetemfoglaló váratlanul elismerte, hogy előre megtervezett, szervezett esemény volt a blokád.

- mondta.

Ez, persze, nem igaz, éppen ezt állították eddig.

Mivel az augusztusi szabadegyetemmel összefüggésben beszélt erről, hozzátéve, hogy ott a hallgatókat a polgári engedetlenség, a blokád érdekelte, ez azt jelenti, hogy elismerték, hogy ott szervezték az egyetemfoglalást.

A félreértések elkerülése érdekében a Pesti Srácok újságírója vissza is kérdezett:

Erre az egyik egyetemfoglaló egyértelmű igennel válaszolt:

A Pesti Srácok videóját itt lehet megnézni: