Feltétlenül oltassák meg magukat influenza ellen az idősek és a krónikus betegek - tanácsolta Molnár Zsuzsanna, a Nemzeti Népegészségügyi Központ járványügyi osztályának vezetője az M1 aktuális csatornának adott interjújában. 

Molnár Zsuzsanna azt mondta, hogy az influenza elleni védőoltás hatásos és biztonságos, nincs benne élő vírus, ezért nem lehet tőle megbetegedni. Hozzátette, bár a maszkhasználat, a kézmosás és a távolságtartás akadályozza az influenza terjedését is, mivel a két betegséget nehéz megkülönböztetni, a veszélyeztetett csoportoknak feltétlenül érdemes beadatniuk a védőoltást.

Fontos, hogy idén az idősek és a krónikus betegek beoltassák magukat influenza ellen! (Képünk illusztráció)Forrás: MTI/Kallos Bea

Elmondta azt is, hogy a koronavírus-fertőzés és az influenza esetében is láz és akut légúti tünetek jelentkeznek. Az egyetlen tünetcsoport, amellyel nagy biztonsággal megállapítható a koronavírus-fertőzés, az ízérzékelés és a szaglás elvesztése. Emellett az influenzánál hirtelen magas láz jellemző, és a tünetek 1-3 nap alatt múlni kezdenek - ismertette.

Arra a kérdésre, hogy mire lehet számítani, ha valaki egyszerre mindkét vírussal fertőződik, azt válaszolta: erre kevés tapasztalat van, de az idei influenzaszezon "nem lesz egyszerű".