Súlyos vereséget szenvedett a Gyurcsány Ferenc vezette baloldal a vasárnapi időközi országgyűlési választáson, ráadásul az az elvtelen hatalomtechnikai alku is elbukott, aminek keretében egy nyíltan antiszemita jelöltet támogattak a voksoláson. A baloldali politikusok azon Bíró László mellett sorakoztak fel, aki korábban Judapestnek nevezte Budapestet, valamint tetűcsúszdásoknak az izraeli állampolgárokat. Kunhalmi Ágnes MSZP-társelnök mellett a budapesti főpolgármester, Karácsony Gergely is a borsodi településeken kampányolt, és vidáman pózolt egy nyíltan antiszemita jelölttel. A borsodi baloldali vereség így Karácsony Gergely személyes, túlzás nélkül állíthatjuk, megalázó veresége. A baloldal rosszabbul szerepelt, mint a 2018-as országgyűlési választáson, ami szintén azt mutatja, hogy a magyar emberek nem vevők az elvtelen összefogásra. Ismét megbukott az a baloldali koalíció, ami a hatalomért és a pénzért mindenre képes. Ahogy korábban megírtuk: a borsodi emberek sem kértek abból a baloldalból, ami egyszer már tönkretette az országot. Koncz Zsófiának, a Fidesz-KDNP jelöltjének fölényes győzelmében óriási szerepet játszott a kormánypártok sikeres válságkezelése a koronavírus-járványban, a munkahelyek megőrzése és a sikeres családpolitika. 

Koncz Zsófia, a Fidesz-KDNP jelöltje csaknem 51 százaléknyi voksot gyűjtött be, míg a Gyurcsány-koalíció jelöltje, Bíró László 45 százalékot szerzett a vasárnapi időközi választáson, amit a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei hatos számú körzetben tartottak. A körzetben azután kellett időközi választást kiírni, hogy júliusban motorbalesetben meghalt a fideszes Koncz Ferenc. A kormányoldal Koncz Ferenc országgyűlési képviselő lányát, Koncz Zsófiát indította a választáson. A baloldal a jobbikos Bíró Lászlót indította - szó szerint ők maguk, hiszen a Jobbik adminisztrációs hibái miatt a Jobbik nem is jelölhette.

A választáson indult még függetlenként Váradi Gábor, a Miskolci Roma Önkormányzat képviselője, a Szanyi Tibor pártja, az Igen Szolidaritás Magyarországért Mozgalom (ISZOMM) által támogatott Tóth Ádám, és a Demokrata Párt színeiben Sóváriné Bukta Erika.

Koncz Zsófia nyerte nagy fölénnyel az október 11-i időközi országgyűlési választástFotó: Csudai Sándor - Origo

Antiszemita jelölt mögött a teljes baloldal, Karácsony Gergely jókedvűen fényképezkedett Bíró Lászlóval Borsodban

A Gyurcsány Ferenc vezette baloldal a voksolás előtt az antiszemita Bíró László mögött sorakozott fel. Mint ismert, nem sokkal azután, hogy a baloldali pártok hivatalosan is bejelentették, Bírót indítják a választáson, jelöltjükről felháborító antiszemita megnyilvánulások kerültek elő. A szerencsi és környékbeli szállodákban lakó zsidó származású turistákat "tetűcsúszdásoknak", Budapestet pedig "Judapestnek" nevezte. Máskor pedig azt írta, hogy "kikapcsolták a zsidó uzsora-banktőkét a gazdaságból, megszüntették a háborús jóvátételként eufemizált kozmopolita rablás kifizetését". Ilyen előzmények után az lett volna a normális döntés a részükről, ha kihátrálnak Bíró László mögül, mint ahogy azt több baloldali véleményformáló és politikus követelte. A baloldal azonban teljesen más megoldást választott: politikusaik sorra adták nevüket és arcukat a nyíltan antiszemita politikus kampányához. 

Közös utcafórumot tartott Bíró László, az antiszemita kijelentéseiről ismert baloldali jelölt és Karácsony Gergely főpolgármesterForrás: Facebook

Ahogy arról az Origo elsőként számolt be, a sort Kunhalmi Ágnes, az MSZP társelnöke, parlamenti képviselője kezdte meg. A szocialista politikus amellett, hogy szórólapokat osztogatott Bíró tiszaújvárosi kampányállomásán, még egy támogató videót is közzétett közösségi oldalán. Innentől kezdve a baloldal vezető politikusai egymást túllicitálva utaztak le Borsodba a judapestező és tetűcsúszdázó jelöltjük miatt. Egy nappal a választás előtt már Karácsony Gergely, Kunhalmi Ágnes és Márki-Zay Péter is személyesen vett részt a jobbikos politikus kampányában, sőt, a főpolgármester még egy közös utcafórumra is kiállt vele. De talán, ami a legabszurdabb:

A BALOLDALI POLITIKUSOK EGY KÖZÖS MOSOLYGÓS SZELFIVEL JELEZTÉK, HOGY ERKÖLCSI FENNTARTÁSOK NÉLKÜL, TELJES MELLSZÉLESSÉGGEL TUDJÁK TÁMOGATNI A JUDAPESTEZŐ-TETŐCZÚSZDÁZÓ TÁRSUKAT.  

Ahogy korábban megírtuk: a főpolgármester Jakab Péter Jobbik-elnököt lemásolva ujjával Bíró Lászlóra mutatott, azt üzenve, az antiszemita politikus a jó választás. 

FORRÁS: FACEBOOK

A Gyurcsány vezette baloldal súlyos veresége 

Bíró László bukása a Gyurcsány Ferenc vezette baloldal súlyos kudarca is volt egyben. Ennek egyik oka, hogy a szerencsi időközi választásra a baloldali pártok a 2022-es országgyűlési választás főpróbájaként tekintettek, ezért is állt mindenki Bíró mögé. Mindez jól mutatja, hogy mennyire fontos volt számukra a mostani választás, amelynek során be akarták bizonyítani a baloldali együttműködés létjogosultságát.

A mostani szerencsi időközi mellett ugyanakkor már a pár héttel ezelőtti mohácsi időközi választás, illetve számos közvélemény-kutatás is azt mutatja, hogy az ellenzék önmagával az összefogással nemhogy nem tud további szavazókat megszólítani, sőt többször néhány százalékponttal rosszabb eredményt érnek el, mint amennyit az egyes pártok külön-külön szereztek korábban. Az elvtelen hatalomtechnikai alku nem működőképes. Ez igaz a mostani borsodi választásra is, mivel 2018-ban a teljes ellenzék ott még 51 százalékot szerzett, míg most csak 45-öt.  

A Gyurcsány vezette baloldal súlyos vereségeForrás: MTI/Illyés Tibor

 

Elégedettek a munkahelyvédelemmel és a családpolitikával a választók 

A teljesen elvtelen ellenzéki taktika mellett a kormánypártok sikerének másik oka, hogy a stabil és cselekvőképes kormányzat ugyanis képes időben meghozni a szükséges járványügyi intézkedéseket, illetve a gazdasági nehézségekkel szemben is sikeresebben tud fellépni, mint az instabil kormányzattal rendelkező országok. A mostani időközi választás is azt jelzi, hogy a választópolgárok elégedettek a kormány válságkezelésével, a többség szerint Magyarország sikeresen szállt szembe a koronavírus-járvánnyal, és megfelelőek a gazdaságélénkítő intézkedések, így például nem nőtt jelentősen a munkanélküliség. A Fidesz helyi sikerét segítette a falusi CSOK, és az egyre sikeresebb és nemzetközileg is elismert családpolitika. 

A sikeres válságkezelést jutalmazzák a választók, melynek köszönhetően a Fidesz-KDNP az országos közvélemény-kutatások alapján a biztos pártválasztók több mint 50 százalékát tudhatja maga mögött, ami magasabb, mint a 2018-as választási eredménye.