Maruzsa Zoltán: Elegendőek a sikeres védekezéshez a korábban bevezetett intézkedések az iskolákban

Debrecen, koronavírus, iskola
Debrecen, 2020. szeptember 29. Katonai nevelő megméri az egyik épületbe lépő növendék testhőmérsékletét a debreceni Kratochvil Károly Honvéd Középiskola és Kollégium bejáratában 2020. szeptember 29-én. A koronavírus-járvány második hulláma miatt október 1-jétől valamennyi köznevelési intézményben a belépéskor megmérik a diákok és a dolgozók testhőmérsékletét, hogy kiszűrjék a betegeket és ezzel csökkentsék a fertőzés kockázatát. MTI/Balázs Attila
Vágólapra másolva!
Az iskolákban korábban bevezetett preventív intézkedések elegendőek a koronavírus elleni védekezéshez – hívta fel rá a figyelmet Maruzsa Zoltán, az Emberi Erőforrások Minisztériumának köznevelésért felelős államtitkára hétfőn, a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.
Vágólapra másolva!

Maruzsa Zoltán elmondta, a mostani helyzet egyelőre nem olyan, amely további intézkedéseket vagy azonnali beavatkozást igényelne.

Katonai nevelő megméri az egyik épületbe lépő diák testhőmérsékletét a debreceni Kratochvil Károly Honvéd Középiskola és Kollégium bejáratában 2020. szeptember 29-én. Forrás: MTI/Balázs Attila

Hozzátette,

Kitért arra is, az őszi írásbeli érettségiket a tavasszal már bevált módszerrel szervezik meg, vagyis kis csoportokban, a távolságtartás szabályait betartva vehetnek részt ezeken a diákok. Ugyanakkor - hívta fel a figyelmet -

a szóbeliket most megtartják.

Sokkal több intézményt vontak be a lebonyolításba, így kisebb csoportokban vizsgázhatnak a diákok.

Elmondta azt is, 24 óvodában van rendkívüli szünet, ami a csaknem 3000 ilyen intézménynek a 0,81 százaléka, 17 (0,55 százalék) iskola zárt be ideiglenesen, és 102 (3,31 százalék) további olyan iskola van, ahol tantermen kívüli digitális oktatást vezettek be, jellemzően egy-két osztályban.

Maruzsa Zoltán kiemelte, két hét múlva,

október 23-tól őszi szünet lesz az iskolákban,

ami alkalmas lehet arra, hogy a fertőzött intézményekből "kisöprődjön" a vírus.