A baloldal pártjai évtizedeken keresztül politikai furkósbotként használták a polgári oldallal szemben az antiszemitizmus elleni harcot, a furkósbot azonban most összevissza verte őket.

A baloldal pártjai és értelmiségi holdudvarának energiáit nagyon sokáig az antiszemitizmus elleni harc kötötte le. Számukra mindenki antiszemita volt, aki a jobboldalon bármilyen formában szerepet vállalt. Szinte az identitásukba ívódott a polgári oldal nemlétező fasizálódása ellen tiltakozni. Számarányukat tekintve biztosan Guiness-rekordot döntöttek a szürreális antiszemitaellenes közleményeik; szinte sportot űztek abból, hogy hány "humanista" írja alá a fasizmus elleni tiltakozásaikat. A spanyol polgárháború balos szlogenjét írták a pajzsukra: No pasaran! - Nem törnek át! Aztán áttörtek, mert szép csendben ők ölelték keblükre a valódi antiszemitákat.

Milyen különös, hogy az elmúlt két évben a morális felsőbbrendűséget hangsúlyozó tiltakozásaik száma drasztikusan lecsökkent. Most vajon miért nem nyitogatják az esernyőiket a barna eső miatt, mint egykor a Demokratikus Charta megalakításakor? (Tényleg, hol van most az Antall- és Boross-kormányok idején balos élharcos Demokratikus Charta?! A Jobbik ellen most miért nem rettegnek?)

Két éve kezdődött az érzékenyítés, amikor Vona Gábor elzarándokolt az egykori SZDSZ szellemi központjának számító Spinoza-házba. Vona bűnbocsánatért esdekelt a liberális keménymag előtt. A projekt - legalább is pártszinten - egyértelmű sikert hozott, nincs itt semmi látnivaló, a teljes ellenzéki összefogásnak nincs alternatívája.

Azzal viszont nem számoltak, hogy a múltjuk, állítólagos elveik, identitásuk feladása miatt minden hitelességüket elveszítik saját támogatóik előtt is. A szimpatizánsok, a szavazóik ugyanis nem csupán politikai termékként tekintettek az antiszemitizmus elleni harcra, sokan közülük történelmi, családi okokból hittek is benne. Ezt árulja el folyamatosan a baloldal, a hatalomért készek tehát még az ördöggel is szövetkezni. A folyamatos fasizmussal riogatást politikai furkósbotként használták, miközben mindenki tudta, hogy ez csupán mindvégig üres szólam volt. Ezt Karácsony Gergely már tavaly bebizonyította. Ekkor beszélt arról, hogy nem számít nácizmusnak az, amikor egy parlamenti képviselő (jelen esetben a jobbikos Gyöngyösi Márton) a zsidó származású minisztereket és képviselőket össze akarja írni. Nem számított, hogy 2012-ben még ő is ott tüntetett Gyöngyösi ellen a Kossuth téren, ahol a baloldali pártok politikusai sárga csillagot tűztek ki a zakójukra, szolidaritást vállalva a megtámadott zsidósággal. Akkor még a Jobbik betiltását követelték. Hol van már a tavalyi hó?

Nem láttunk sárga csillagokat a baloldal politikusain, amikor a tetűcsúszdázó borsodi jelölt, Bíró László mellett kampányoltak. Hát persze hogy nem, hiszen új nap kelt fel, a bűnbánó antiszemita már nem antiszemita, hanem haladó, szociálisan érzékeny, sokat dolgozó közös ellenzéki jelölt.

A főpolgármesternek most már szeme sem rebbent, inkább együtt mosolygott a Budapestet anblokk lezsidózó, Judapestnek nevező Bíró Lászlóval. No pasarán? Ugyan már!

De többről volt itt szó, nem csupán támogatásról: hivatalosan ugyanis - egy jogi hiátus miatt - nem a Jobbik, hanem a baloldal pártjai indulója volt Bíró. Szövetségbe forrtak tehát, ahogy 1945 után a magyar kommunisták és a kisnyilasok, nincs új a nap alatt. Jöhet a közös lista is, csak az elárult szavazóikkal nem számolnak; a hatalom akarása mindent felülír.

A választókat viszont nehéz becsapni: a furkósbot visszaütött, most Borsodban kapott hatalmasat az új, immár Jobbikkal összebútorozott, tökéletesen elvtelen baloldal.

Szerző: Pindroch Tamás