Rögtön az első tárgyalálsán elképesztő történettel állt elő a brutális gyilkossággal vádolt férfi. Szerinte nem ő tette, ő csak az életét féltette, ezért végig nézte, ahogy két másik férfi megöli szerelmét - írja a Bors.

Távmeghallgatással, képernyőn kapcsolták be első tárgyalására a kőbányai gyilkosság fiatal gyanúsítottját, a 24 éves Cs. Dánielt. A férfi azért állt most bíróság elé, mert ahogy azt az Origo is megírta tavaly nyáron kőbányai lakásán meggyilkolta volt barnőjét.

A férfi egy búcsúvacsora ürügyén felment volt szerelméhez, a 23 éves K. Katához, ahol azonban rögtön kést rántott, hátulról elvágta nő torkát, majd elmenekült. A rendőrök nem sokkal később Frankfurtban, egy plázában fogták el.

Ebben a kőbányai házban történt a gyilkosság 2019 nyarán.Forrás: Origo

A tárgyalása kezdetén a férfi egy levelet szeretett volna átadni a bíróságnak, azzal a kitétellel, hogy azt ne olvassk fel.

Nem az a legrosszabb dolog, ha elítélnek - mondta a relytélyes levél tartalmára utalva a bírónőnek a férfi.

A levelet nem olvasták fel, de a szökés után tett vallomásából felolvastak részleteket.

A férfi az eljárás alatt végig tagadta bűnösségét. Azt állítja, hogy két másik férfi ölte meg Katát, ráadásul az ő szeme láttára.

A férfi, aki azt mondta, a gyilkosság napján is csak azért ment fel a lányhoz, mert az félt.

A rendőrség által lezárt ajtó a kőbányai társasházban.Forrás: Origo

Azon az estén a szeme láttára ölték meg, és szégyen beismernem, de többre tartottam az életemet, mint a méltóságomat.

Hozzátette, hogy két gyilkos is van, megjegyezte, hogy még személyleírást is tudna adni.

"Tudom kik ölték meg, meg tudom őket találni. Ez nem marad büntetlenül, ha nem találják meg, én hozok ítéletet" - tette hozzá.

Virágokkal, mécsesekkel emlékeztek a meggyilkolt Katára a gyilkosság helyszínén.Forrás: Origo

A férfi a levél nagy részében azt kérte, hogy engedjék szabadon.

"Megígértem a családomnak, hogy tisztázom magam, és nem úgy vonulok be a történelembe, mint egy gyilkos. Az életemről van szó, ehhez nekem kell bizonyítani, hogy ártatlan vagyok, de ehhez szükségem van az otthonlétre, családra, barátaimra, hogy átgondolhassam a dolgot"– érvelt.

A férfi ellen egyébként a brutális gyilkosság mellett egy milliárdos csalási ügyben is eljárás folyik.

Ha bebizonyosodik, hogy ő ölt, életfogytiglani büntetésre számíthat.