Hiába gyógyították meg elütött kutyáját az orvosok, nem vitte vissza kezelésre

rendőrség, rendőrautó
Vágólapra másolva!
Egy férfi rendszeresen hagyta, hogy a kutyája az utcán kóboroljon egy Veszprém környéki faluban. Egyszer elütötte egy autó, és egy idegen vitte állatorvoshoz a kutyát. A férfi ezek után nem vitte vissza az állatot kezelésre, és a továbbiakban sem tett az ellen, hogy a kutya kiszökjön.
Vágólapra másolva!

A 4 éves kutya többször kiszökött az udvarról és az utcákon kóborolt. Tavaly decemberben ütötték el. A gazdája nem kereste, más találta meg, ő állatorvoshoz vitte. A férfi megtudta, hogy mi történt a kutyájával, és felvette a kapcsolatot az állatorvossal, aki

közölte vele, hogy az állatnak további kezelésre van szüksége.

A gazda nem vitte vissza a kutyát és azzal sem foglalkozott, hogy ezek után is többször kiszökött az állat az utcára. A kutyának a gerince sérült, több csontja eltört, az állapota pedig a kezelések nélkül tovább romlott.

A hátsó lábain elsorvadt az izomzat, az izmai megrövidültek és kórosan le is soványodott.

Idén januárban ismét elszökött otthonról, akkor is egy idegen találta meg. Bevitte az állatorvoshoz. A kutya akkor már a kiszáradás jeleit mutatta. Ezek után az állat állatvédőkhöz került, a férfi ellen pedig nyomozás indult állatkínzás miatt.

Forrás: Police.hu

A férfi felelősségét júniusban állapította meg a bíróság, amely azt nem mondta ki, hogy nem tarthatja meg. Mivel az állatok kíméletére és védelmére vonatkozó szabályok megsértése esetén az ügyész indíthat keresetet arra, hogy tiltsák el az állattartástól,

az ügyészség polgári pert indított a férfi ellen.

Állításuk aszerint a férfi alkalmatlan arra, hogy kutyát tartson, mivel az ehhez szükséges körülményeket nem biztosította - írja az ügyészség.hu.