Részegen halálra gázoltak egy férfit Újcsanálosnál, de nem álltak meg segíteni

Vágólapra másolva!
Lezárták a nyomozást a rendőrök, egy tavasszal történt cserbenhagyásos gázolás ügyében. Egy férfi részegen ütötte el az út szélén sétáló fekete ruhás gyalogost, majd elhajtott az utasaival és csak később szólt a rendőröknek a balesetről.
Vágólapra másolva!

A nyomozás adatai szerint, április 12-én este 11 óra előtt nem sokkal a 3702. számú úton, Újcsanálos közelében négyen autóztak, amikor

elütötték az út szélén, láthatósági mellény nélkül gyalogló 33 éves sóstófalvai férfit, aki ettől az útmenti árokba esett és meghalt.

Forrás: police.hu

A baleset után a sofőr és utasai nem álltak meg segíteni, hanem tovább hajtottak. Végül

nem sokkal később, telefonon értesítették a rendőröket, miután két utast hazavittek, majd visszamentek a baleset helyszínére, ahol nem találták az elgázolt férfit.

Forrás: police.hu

A férfi holttestére később a rendőrök találtak rá, nem messze a helyszíntől. A nyomozás során kiderült, hogy

az autóban ülők közül mindenki, beleértve a sofőrt is, részeg volt a balesetkor.

Forrás: police.hu

A sofőrt ittas járművezetésért és segítségnyújtás elmulasztásáért hallgatták ki gyanúsítottként. Az autó tulajdonosát járművezetés tiltott átengedése, valamint segítségnyújtás elmulasztása, a további két utast segítségnyújtás elmulasztásának megalapozott gyanúja miatt

hallgatták ki gyanúsítottként a rendőrök.

Forrás: police.hu

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya most a nyomozást lezárta és a keletkezett iratokat átadták az ügyészségnek.