Kinevettette magát Fekete-Győr András a borsodi időközi választáson

Momentum, Fekete-Győr András
Budapest, 2018. április 8. Fekete-Győr András, a Momentum elnöke a párt választási eredményváró rendezvényén a budapesti Városháza parkban 2018. április 8-án. MTI Fotó: Mónus Márton
Vágólapra másolva!
Bár Tiszaújváros kapcsán a Jobbik kudarca és Gyurcsány Ferenc baloldalon belüli megerősödése mellett kevés szó esett a Momentumról, kijelenthető, hogy Fekete-Győr András rossz húzásai miatt a párt a választás vesztesei közé sorolódott. A politikai kultúraváltás szükségességéről összevissza beszélő baloldali politikus az elsők között támogatta nyíltan a judapestező Bíró Lászlót. Sőt, pártelnökhöz furcsa módon még szavazatszámlálói szerepkört is vállalt az egyik borsodi kistelepülésen. Fekete-Győr kizárólag a Fidesz miatt utazott le vidékre, csakhogy alaposan felsült: amellett, hogy a voksolás közben szüreti idénymunkásokat méregetett gyanúsan, még csalásról sem tudott beszámolni, hiszen természetesen nem volt.
Vágólapra másolva!

A legtöbb elemző a tiszaújvárosi-szerencsi választás kapcsán a Fidesz jelentős győzelmén kívül a Jobbik baloldalon belüli térvesztéséről és a Demokratikus Koalíció (DK) pozícióinak javulásáról beszélt. Ifj. Lomnici Zoltán alkotmányjogász, a Századvég jogi szakértője az Origónak nyilatkozva azt mondta, hogy Bíró László veresége miatt Jakab Péterék egyértelműen rosszabb alkupozícióból várhatják 2022-t, Gyurcsány Ferencék pedig bebiztosították vezető helyüket a baloldalon.

A Momentumról azonban jóval kevesebb szó esett, pedig érdemes rájuk is kitérni. Fekete-Győr András ugyanis infantilis viselkedésével, elhibázott stratégiai lépéseivel rengeteget ártott pártjának, aminek következtében a teljes baloldalhoz hasonlóan a választás vesztesei közé kerültek.

Támogatta a náci politikust

A Momentum a politikai kultúraváltás üres frázisát hangoztatja régóta, valódi tartalom nélkül. Ez - legalábbis a kommunikációs szólamok szintjén - magában foglalta a régi, a 2010 előtti baloldali világtól és a Fidesz-KDNP-kormánytól való távolságtartást, valamint a szélsőséges politikusok, megnyilvánulások elleni határozott fellépést. Ehhez képest

Fekete-Győr András a borsodi időközi előtt egyetlenegyszer sem szólalt fel a sorozatos antiszemita kiszólásaival ismertté vált Bíró László (jelölése, indulása) ellen.

A választás előtt csupán egy halovány "nem vennénk fel a Momentumba" megjegyzésre futotta tőle. Ez azért számít kínosnak, mert a jobbikos politikus által megtestesített ideológia (papíron legalábbis) összeegyeztethetetlen a Momentummal

Fekete-Győr András, a Momentum elnöke Forrás: MTI/Mónus Márton

A pártelnök a baloldali politikusok közül az elsők között állt ki Bíró László mellett. Kunhalmi Ágnes MSZP-elnököt követően ugyanis ő volt a második, aki arcát adta a judapestező, tetűcsúszdázó jelölt kampányához: "...arra szeretnélek kérni benneteket, hogy október 11-én menjetek el szavazni, és szavazzatok Bíró Lászlóra, az ellenzék közös jelöltjére." - zárta támogató videóüzenetét.

Később pedig azt írta közösségi oldalán, hogy "ha sikerül nyernie Bíró Lászlónak, az új reményt és roppant erőt adhat mindnyájunknak.""

Vidéki utazás: szánalmas benyomást keltett

Amíg a baloldali jelölthöz való viszonyulása inkább elvtelenségéről tanúskodik, vasárnapi szerepvállalásával a komolytalan politikus képét erősítette a nyilvánosság felé.

Pár nappal a megmérettetés előtt ugyanis váratlanul bejelentette, hogy Mezőzomboron szavazatszámláló delegáltként fogja felügyelni a választások tisztaságát. Ezt azzal indokolta, hogy a Fidesz miatt neki személyesen kell őrködnie. Az más kérdés, hogy sajtóértesülések szerint Fekete-Győrnek és másoknak azért kellett beállnia a sorba, mert a baloldalnak nem sikerült kitöltenie a pártok számára lehetséges szavazatszámlálói kvótát.

"Nehéz időket élünk, a hősöknek már nem elég befáradniuk egy tévéstúdióba, és elmesélni, hogy mekkora hősök voltak, hanem személyesen el kell fáradniuk a hőstettük színhelyére, és ott elő is kell adniuk a mutatványt. Ezt tette a Momentum elnöke is, ahogy írta, megnézte, mi van "lent", a vad vidéken" - írta Fekete-Győr kapcsán a politikust kifigurázó cikkében a Pesti Srácok.

Fekete-Győr András, és az ő nagyszabású küldetése Forrás: Facebook

A Momentum elnöke annyira komolyan gondolta, amit csinál, hogy egy újabb, már-már eposzi poszttal jelentkezett, amelyben vasárnapi menetrendjéről, jogairól és kötelességeiről számolt be zsebre dugott kézzel. "Bízom benne, hogy Mezőzomborban most vasárnap egy tisztességes, tiszta és fair választás résztvevője lehetek majd! Rajtam nem fog múlni!" - adta meg az alaphangot vasárnapi nagyszabású küldetése előtt.

Egy pártelnöktől már ez is esetlennek tűnhetett, de ami ezután következett, az még az eddigieket is felülírta.

A szavazatszámlálóként serénykedő pártelnöknek vasárnap kapása volt: olyan "durva választási csalást" sikerült lelepleznie, amiről gyorsan kiderült, hogy se nem durva, se nem választási csalás nem volt. A Hír Tv-nek mesélte el, hogy a Momentum képviseletében különösen figyelnie kellett a láncszavazásra, a szavazók szervezett szállítására. "Erre utaló jeleket mintha láttam volna, készítettem is róla felvételt, de aztán megnyugtattak, hogy reggel mentek dolgozni a szőlőbe", azért szavaztak korán - leplezte le magát a pártelnök, aki ezek szerint nem értesült róla, hogy

ősszel vidéken szüretelni szoktak.

Ez az apróbb ügyetlenkedés is előrevetítette azt, ami aztán be is következett:

semmiféle választási csalásra nem került sor a mezőzombori választókörzetben.

Erről maga a pártelnök számolt be közösségi oldalán, amikor azt írta, hogy "ami a választás menetét és tisztaságát illeti, a szavazóhelyiségben minden a legnagyobb rendben volt". Kicsit morgott még a szőlőbe tartó idénymunkások együttes szavazása miatt, ami ellen panaszt is emelt a választási bizottságnál, de elismerte, "ezt leszámítva viszont minden rendben zajlott."

A magáról inkompetens politikusképet kialakító Fekete-Győrt az sem vigasztalhatta különösebben, hogy az általa felügyelt szavazókörben a fideszes Koncz Zsófiára 343, Bíró Lászlóra 76 szavazat érkezett. 9 szavazat érvénytelen lett.

Ami viszont biztos: a borsodi időközi választásban való szerepvállalásával, ügyetlen húzásaival Fekete-Győr alaposan kinevettette magát és a pártját.