Több száz hamis útlevelet és személyi igazolványt állított ki egy budapesti ügyintéző

Vágólapra másolva!
Elsőfokon 5 év 10 hónap börtönre ítélték azt a 32 éves nőt, aki közel 200 hamis tartalmú útlevelet és személyit állított ki nem uniós polgároknak.
Vágólapra másolva!

A vádirat szerint a fiatal nő a Fővárosi Kormányhivatal XX. Kerületi Hivatalának kormányablakánál dolgozott okmányirodai ügyintézőként. Feladatai közé tartozott a személyigazolványok és az útlevelek kiadása, amelyek során,

ha a kérelmező honosítási okiratot mutatott be, akkor az ügyintézőnek egy ,,Képnézegető" alkalmazást kellett igénybe vennie a személyazonosság ellenőrzésére.

A nővel kapcsolatba került egy bűnszervezet. Rávették, hogy 2015 júniusa és 2016 decembere között 168, többek között ukrán, orosz, azeri, iráni, albán állampolgárságú ember nevére a saját fotójukkal ellátott, de különböző, honosított magyar állampolgárságú személyek adatait tartalmazó – magyar magánútlevelet és személyigazolványt állítson ki. A nő személyenként egy vagy két –

összesen 198 hamis okmányt állított ki, amivel az Európai Unió tagállamának okmányaihoz juttatott nem uniós polgárokat.

A ,,Képnézegető" alkalmazást szándékosan nem vette igénybe.

A Budapesti XX., XXI. és XXIII. Kerületi Ügyészség a nő ellen

bűnszövetségben elkövetett embercsempészés, illetve közokirat-hamisítás miatt emelt vádat.

A bíróság a nőt bűnösnek mondta ki és

5 év 10 hónap börtönre, emellett 6 év közügyektől eltiltásra ítélte. Az ítélet nem jogerős, az ügyészség súlyosbítás érdekében fellebbezett.

Az ítélet ellen a nő és ügyvédje is fellebbezett felmentés, illetve enyhítés érdekében.

Az ügyészség javasolta a nő letartóztatását, amit a bíróság elutasított. Ez ellen a döntés ellen is fellebbeztek az az ügyészek.

Az ügyben egy ukrán férfit korábban már felfüggesztett börtönre és kiutasításra ítéltek felbujtás miatt.