Felkavaró cikket írt egy író a színházakról, amelyben kifogásolta, hogy nem sok kortárs magyar drámát állítanak színpadra, például az ő nyertes művét sem. Vajon mennyi lenne az elég, miért játszanak filmadaptációkat a színházak, és milyen daraboknak kellene állami támogatást nyújtani? Többek között ezekre a kérdésekre keresték a választ az M5: Ez itt a kérdés című műsorának október 13-i adásában kritikusok, írók és egy színházigazgató.

A közmédia kulturális csatornáján hétköznaponként 20 órától parázs vitákat láthatnak a nézők: az Ez itt a kérdésben olyan aktuális kultúrpolitikai, tudománypolitikai és társadalmi témák kerülnek terítékre, amelyek nagy vihart kavarnak a közéletben. Legutóbb arról írtunk, hogy van-e kultúrharc ma Magyarországon.

A kultúrharc közepette éppen magáról a kultúráról szokás megfeledkezni, márpedig a magyar színház világválságba jutott"

- így fogalmaz vitaindító esszéjében

Nényei Pál író, aki szerint művészi válság és kifáradás jellemzi napjaink teátrumait.

A szókimondó dolgozat nagy port kavart, és azonnal egy intenzív ellenvélemény is megfogalmazódott az írás kapcsán. Így vezette fel a M5: Ez itt a kérdés című műsorának keddi adását Gulyás István műsorvezető, majd bemutatta a vendégeit. Nényei Pál mellett Csáki Judit színikritikus, Kukorelly Endre író, Fáy Miklós kritikus és Kálomista Gábor, a Thália Színház igazgatója vállalta, hogy vitatkozik az egyik legfontosabb kérdésről, ami a magyar kultúrában felvetődhet.

A műsorvezető azonnal Nényei Pálnak szegezte a kérdést, miért mostanra időzítette a cikkét az író, amelyben

kemény szavak és komoly hiányosságok felhánytorgatása hangzott el.

Azért most, mert most van az a helyzet, hogy a magyar színház kapcsán nagyon erőteljes politikai felhang került be a magyar színházi életbe. Ez engem el szokott szomorítani. Számomra a művészet sokkal árnyaltabb és összetettebb dolog, és sokkal izgalmasabb problémákat vet fel, minthogy bal- vagy jobboldal, és miközben tudom, hogy nagyon fontos, hogy milyen struktúrában kapja a pénzt a szakma, ennél fontosabbnak érzem azt, hogy a művészet belső kérdéseiről, a művészi kérdésekről beszéljünk"

– mondta, majd hozzátette, hogy a felvezetőben elhangzottakkal szemben ő nem vádolta gyávasággal az intézményvezetőket, bár a gyáva szót valóban leírta.

Csáki Judit szerint Nényei írása egy publicisztika nagyon kevés konkrétummal, majd hozzátette, hogy „a diagnózissal helyből" nem ért egyet, de „nekifutásból már igen." Szerinte is vannak problémák a színházban, kellene beszélni a művészi kérdésekről, de azzal, hogy ezt ma „árnyalja egy esetleges ideológiai nyomulás", azzal nem ért egyet. A színikritikus szavaiból kivehető volt, hogy ő keményebben fogalmazott volna, szerinte forr az egész szakma, amitől nem lehet eltekinteni, sem az SZFE-botránytól, sem a finanszírozás kérdésétől. Felhánytorgatta az írónak, hogy ezekkel nem foglalkozott a cikkben, miközben Nényei azt kifogásolja, hogy miért nem játsszák a kortárs műveket, többek között a saját írásait sem a teátrumok. Heves vita robbant ki a stúdióban arról, hogy valóban eltűnt-e a kortárs magyar dráma a színházakból, vagy sem, és egyáltalán léteznek-e színpadra állítható művek.

Fáy Miklós kijelentette, hogy lenne mit színpadra állítani, és szerinte a közönség a hibás amiatt, mert ezek nincsenek a világot jelentő deszkákon, mert ők azok, akik nem akarnak ilyeneket látni. Erre Kálomista Gábor úgy reagált, hogy valóban igaz, hogy a nagyszínpadról lekerültek a magyar írók művei. Ők is próbáltak nagyszínpadra állítani kortárs magyar szerzőket, de nem jártak sikerrel, mert a közönség nem vevő ezekre a nagyszínpadokon, csak a kisebb kamarákban, alternatív előadóhelyeken, ugyanakkor nem lehet a közönséget hibáztatni ezért. Csáki Judit közölte, hogy játszanak ilyen darabokat, hat helyen is lehetett látni a műsor napján kortárs magyar műveket, amihez Gulyás István annyit tett hozzá, hogy ez mindössze a színházak 10 százaléka.

Gulyás István, az M5: Ez itt a kérdés című műsorának vezetőjeForrás: MTVA

Kukorelly Endre abban egyetértett kollégájával, hogy a mai színházak beágyazódtak a politikai térbe, de abban már Csáki Juditnak adott igazat, hogy más akusztikája lenne a színházművészet nagy kérdéseiről értekezni abban az esetben, ha nem most jelent volna meg ez a cikk. Szóba került, hogy vajon mennyire bátrak a színházrendezők,

létezik-e egyfajta bemerevedett vagy belterjes sznobéria a színpadokon.

Nényei Pál újra úgy érezte, hogy védekeznie kell. Közölte, hogy félreértették, mert szerinte fontos, hogy a színházak értékmentésként klasszikusokat játszanak, és nem azt írta, hogy ezekre nincs szükség. Mire Fáy Miklós arra buzdította a cikk szerzőjét, hogy álljon ki ellenük, versenyezzen, írjon jobban, mint a nagy klasszikusok. Mire Kálomista Gábor hozzátette, hogy a régi klasszikusok új köntösbe ültetésével már csak azért sincs baj, mert például Agatha Christie Orient Expressze Szirtes feldolgozásában egészen új élményt nyújt a nézőknek, hiszen manapság egyre látványosabbá lehet tenni a darabokat. Kukorelly Endre szerint sem lehet olyat kijelenteni, hogy ne játsszák többé, mondjuk, a Hamletet. Csáki Judit pedig arról beszélt, nem érti, miért baj a filmfeldolgozások színpadra állítása.

A műsor végén még szóba kerültek az „ízlésromboló előadások," amelyekért Kukorelly Endre szerint piaci árat kellene elkérni. Erre Fáy Miklós felvetette, hogy és azt vajon ki dönti el, hogy mi az ízlésromboló, esetleg legyen-e egy sanzonbizottság, amire Csáki Judit helyeselt. Gulyás István hozzátette, hogy ki tudja, lehet, hogy még működne is, Kálomista Gábor pedig felnevetett. Kukorelly Endre arról beszélt, hogy csak annak kellene állami támogatást adni, ami valóban újdonság, és először „kerül bele magyar kultúrába", a remakeket nem kellene támogatni. Végül arra próbáltak válaszolni a stúdióban ülő vendégek, hogy beteg-e a magyar színház.