Rafinált módon lopott telefont egy kamasz egy esztergomi üzletből - Videó

Vágólapra másolva!
A Tatabányai Járási Ügyészség lopás miatt emelt vádat a kamasz ellen.
Vágólapra másolva!

A fiatal egy esztergomi műszaki üzletben úgy lopott el egy 29 999 forint értékű telefont, hogy

az áru védelmét szolgáló, úgynevezett pók etikettet szétrágta a fogával, majd kivette a telefont a dobozból, zsebre rakta, a dobozt és az etikettet pedig az ületben hagyta.

Fizetés nélkül próbált lelépni, de észrevette, hogy a biztonsági őr felfigyelt rá, ezért a telefont az áruház üzletsorán lévő lottózó asztalára tette, majd kiment.

A biztonsági őrök az esztergomi rendőrök kiérkezéséig visszatartották, a telefont visszavették.

Az ügyészek azt javasolták, hogy a vádemeléskor már nagykorú fiatalt a bíróság tárgyalás mellőzésével, közérdekű munka kiszabásával büntesse - írja az Ügyészség oldala.