A Magyarország elleni brüsszeli támadások mögött a hazai baloldal áll, az ő "kottájukból játszanak", erről beszélt Varga Judit igazságügyi miniszter csütörtökön a Kossuth Rádió, Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.

Varga Judit elmondta, ez volt a jellemző a jogállamisági eljárásnál és a tavaszi támadásoknál is, amikor bár minden európai ország a koronavírus-járvány kezelésével volt elfoglalva, a magyar kormányt soha nem látott nemzetközi "össztűz" alá vették.

Donáth Annának, a Momentum EP-képviselőjének kiszivárgott videójából is az derült ki - hívta fel a figyelmet a miniszter -, hogy a baloldal is tisztában volt azzal, ezek álhírek, mégis képesek voltak ezeket a "külföldiek szájába adni".

Hangsúlyozta, a kormány jogilag aggályosnak tartja, hogy a jogállamisági jelentésről az uniós minisztereknek kellett vitatkozniuk, hiszen ehhez sem Magyarország, sem pedig Lengyelország nem járult hozzá, vagyis nem volt meg a tagállamok egyhangú akarata.

A támadások ellen Varga Judit szerint a nyilvánosság a legjobb fegyver, hiszen el kell mondani a közvéleménynek, hogy nyílt nyomásgyakorlás zajlik, és egyértelműen kimutatható a kettős mérce a különböző jelentésekben.

Példának azt hozta, hogy miközben a korrupció egy kiemelt téma, elfelejtenek arról beszélni, hogy egy sor országban hatalmas botrányok voltak a pénzmosás miatt, s erről is hallgat a jogállamisági jelentés.