Álrendőrök raboltak ki egy férfit Nagykanizsán

rendőrség illusztráció
rendőrség illusztráció
Vágólapra másolva!
Ketten rendőrnek adták ki magukat, úgy is néztek ki, mint a rendőrök. Egy nagykanizsai parkolóban rátámadtak egy férfira, akitől elvették a táskáját, aztán elmenekültek.
Vágólapra másolva!

Tavaly nyáron, július 25-én reggel,

rendőrnek öltözött egy pomázi és egy baracskai férfi.

illusztráció Forrás: pixabay.com

Egyiküknél bilincs és fegyver, vagy annak utánzata is volt, tehát nem csak egyenruhát viseltek.

Egy férfire rátámadtak az egyik nagykanizsai parkolóban, a földre vitték, elvették a táskáját és elmenekültek.

Az áldozat az igazi rendőrökhöz fordult. Feljelentése után nyomozás indult, amelynek során négy emberre terelődött a gyanú, közülük hármat 2019. szeptember 10-én reggel, különböző helyszíneken elfogtak. Nem sokkal később a negyedik társukat is megtalálták és bevitték a kapitányságra.

A zalai nyomozók rablás miatt hallgatták ki a gyanúsítottakat.

A nyomozást lezárták, az ügy iratait átadták az ügyészségnek.