Hónapokon keresztül megerőszakolt egy 13 éves kislányt egy férfi, akit most fogtak el az érdi rendőrök. Már két évvel korábban megismerte, hónapok óta írogatott neki. Egészen addig dicsérte, kedveskedett neki, amíg a kislány azt nem hitte, hogy beleszeretett. Ezután többször megerőszakolta.

A harmincas éveiben járó férfi két éve ismerkedett meg, majd barátkozott össze egy kislánnyal, aki akkor mindössze 11 éves volt. A férfinak akkor a kislány unokanővére volt a barátnője. 
Két évvel később ugyan már szakított a barátnőjével, de a kislánnyal tartotta a kapcsolatot.  Chaten beszélt vele. Folyamatosan dicsérte az ekkor még mindig csak tizenhárom éves kislányt, aki az ügyészség közleménye szerint beleszeretett a nála 20 évvel idősebb férfiba. 

A férfi szexuális tartalmú üzeneteket és képeket is küldött a kislánynak. 

Egy idő után komolyabbá vált a viszonyuk, 

a férfinak többször szexuális kapcsolata volt a lánnyal, vagyis megerőszakolta. 

A viszonyuknak az vetett véget, hogy a lány mindent elmondott a családjának.

A férfi ellen szexuális visszaélés miatt indult eljárás.