Azt szeretné a Színművészeti Egyetem vezetése, ha a diákok átgondolnák azt, ami másfél hónapja folyik az egyetemen, és elkezdődhetne a normális oktatás – mondta az SZFE kancellára az Origónak. Szarka Gábor szerint pont ezért van szükség arra, hogy az őszi szünetet néhány nappal előrehozzák, valamint természetesen azért, mert így észszerű, korábban is így történt, és így történik a világ minden intézményében. Szeretnének karbantartásokat végezni, és fertőtleníteni az épületet. Nyilván nem véletlen, egy világjárvány idején. Persze azzal is számolnak, hogy az a néhány diák, akiket egyre nyilvánvalóbban fentről irányítanak, ellenáll majd. Eddig is ezt tették, volt, hogy betörtek a zárva tartott büfébe. Mindenesetre az őszi szünet után mindenképpen megkezdődik az oktatás. Már a normális, nem az a szervezetlen, amely most folyik.

Újra megpróbálja az SZFE vezetése észszerű keretek között rendezni a hetek óta tartó anarchikus állapotot, amelyet jól láthatóan felülről szerveznek, a diákokat bevonva, felhasználva. Néhány tizenéves a tanév kezdete óta nem hagyja bejutni az egyetemre az intézmény legitim vezetőségét.

Fotó: Polyák Attila - Origo

Szarka Gábor, az egyetem kancellára az Origónak elmondta, hogy az amúgy is néhány napon belül esedékes őszi szünetet egy kicsivel előrébbhozzák.

Azért fontos, hogy a szünet előre legyen hozva, hogy mindenki egy kicsit pihenjen, beszéljen a szülővel, gondolja át az egészet, és kiszakadjon ebből a Stockholm-szindrómából – mondja Szarka Gábor.

Az őszi szünetben természetesen eddig is üres volt az épület, ahogy minden más iskola is, egész egyszerűen azért, hogy bizonyos dolgokat el lehessen végezni.

„A dolgozók és a hallgatók amúgy is haza szoktak menni ilyenkor. A szünet alatt minden alkalommal hajtanak végre olyan feladatokat, amit, ha ott vannak, nem lehet."

Ilyen például a karbantartás. Pontosan ez, és fertőtlenítés fog történni a következő napokban a tervek szerint. 

„A jelzések szerint elindult a mozgás. Sok levelet kaptam, hogy milyen problémákat okoznak a diákok. Előfordult korábban olyan is, hogy bemenekültek a büfébe. Abba a büfébe, amelyik nem üzemel."

Erőszak alkalmazására akkor sem kerül sor, ha nem mennek ki. Arról van szó, hogy mindenki csak kancellári engedéllyel tartózkodhat bent az épületben, ez a következménye az őszi szünetnek. Az őszi szünet 22-én kezdődött volna, ezt hoztuk előre négy nappal.

Közben arról semmit sem lehet tudni, hogy mi történik az épületben. Hogy folyik-e például bármiféle oktatás. 

„Jövő hétre a bent lévők elvileg terveztek oktatási tevékenységet, de még most szombatra is. Mivel nem vagyunk bent, nem tudjuk, hogy mi zajlik bent pontosan."

Fotó: Polyák Attila - Origo

"Nincs rálátásom az egészre. Ez akkor is nehéz lenne, ha bent lennénk, így pedig fokozottan az. A Neptun rendszeren keresztül van információ, de az sem sok."

A kancellár azt is mondja, több embernek van felelőssége abban, hogy a helyzet idáig fajult. Hogy ki, kik lehetnek ezek, egyelőre nem lehet tudni.

„A bent oktatók és részben munkatársak felelőssége, hogy engedték idáig fajulni az egészet. A hallgatók egyre erőszakosabbá váltak. Kicsúszott az irányítás a józan ész keretei közül. Vannak olyanok, akik ezt az állapotot szeretnék fenntartani. Azt szögezzük le, hogy 19-20 éves fiatalok ilyen hosszan, ilyen szervezetten nem tudnak őrizni egy épületet. Ismerem azt, hogy egy ilyen épület élőerős őrzése milyen komoly feladat, ehhez szervezettség kell.

Fotó: Szabó Gábor - Origo

Az őszi szünet után mindenesetre úgy tűnik, hogy a tanítás elkezdődhet. Már azoknak, akik ezt szeretnék.

Akik ezt az abnormalitást nem szeretnék, azoknak biztosítjuk a képzést. Mi már ehhez az épülethez nem ragaszkodunk. Vannak alternatívák az új helyszínnel kapcsolatban. Ami most odabent folyik, az nem az SZFE hivatalos oktatása, hanem valakinek a kezdeményezése, aki reméljük, hogy megmutatja végre az arcát – teszi hozzá a kancellár.