Vágó István szerint rá kellene borítani az asztalt egy műsorvezetőnőre

vágó istván
Vágólapra másolva!
A Hír TV egyik műsorvezetőnője ellen erőszakos cselekményt kellett volna végrehajtania az egyik baloldali újságírónak, legalábbis Vágó István szerint. A magát kvízprofesszornak nevező, a televíziós szakmából kikopó DK-politikus szerint rá kellett volna borítani az asztalt Kis Kornéliára. A műsorvezetőnő bűne: megunta a stúdióban egy baloldali újságíró végtelen monológját és kérdezni mert.
Vágólapra másolva!

Egészen elképesztő módon nyilvánult meg Vágó István, a televíziós "kvízprofesszorból" lett Gyurcsány-párti képviselő, a Demokratikus Koalíció médiacsoport vezetője és országos elnökségi tagja, aki már fővárosi tömegközlekedési szakértőként feltűnik, olvasható a Pesti Srácok írásában.

A Facebook-oldalán úgy fogalmazott Kis Kornélia műsorvezetőnőről:

Vágó szerint tehát teljesen elfogadható, ha egy férfi, ha nem tetszik a kérdés, akkor nyugodtan fizikai erőszakkal léphet fel egy női műsorvezetővel szemben. Kíváncsian várjuk, hogy Vágó otromba kijelentésével szemben mikor lépnek fel a női jogvédő szervezetek.

Hogy mi az oka Vágó István feltűnő ellenszenvének a sikeres televíziósok iránt, nem kell túl sokat gondolkodnunk. (Főleg, ha a riporter Vágó István szerint nem baloldali.) Vágó István ugyanis azután lett Gyurcsány-párti politikus, hogy már évek óta a televíziós szakma perifériájára szorult. Hogy nem kellett senkinek. Először az RTL Klub nem tartott rá igényt, majd amikor a TV2-n 2009-ben (tehát a baloldali kormány alatt) megbukott a műsora, a következő vetélkedőben már lecserélték, nem ő vezethette. De az ATV-nek sem kellett műsorvezetőnek.

Vágó István, bukott kvízprofesszor most a nők elleni erőszakot is megengedhetőnek tartja Forrás: Facebook

Nem ez az első eset, hogy a bukott kvízprofesszor közfelháborodást okozó bejegyzéseket tesz közzé a közösségi oldalán. Mindezekben az a közös, hogy egyelőre semmi következménye nem lett ezeknek a bejegyzéseknek.

Emlékezetes volt, amikor durva, gusztustalan és az egész országot megbotránkoztató posztot tett közzé a koronavírussal kapcsolatban Vágó István. A DK elnökségi tagja azzal viccelődött, hogy mivel a koronavírus elsősorban az idősekre veszélyes, a kormány biztosan jól jár azzal, hogy kevesebb nyugdíjas lesz.

Vágó korábban arról is értekezett, hogy

Utóbbi kijelentésének sem lett semmi következménye.