Ha a kormány megfogadta volna Gyurcsány Ferenc tanácsait, már rég leállt volna az ország

Vágólapra másolva!
"Kutya nehéz" higgadtan fogadni Gyurcsány kioktatását és újabb hazugságait. Ha a kormány megfogadta volna az ő úgynevezett tanácsait, már rég leállt volna az ország - írja Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője Facebook-oldalán. 
Vágólapra másolva!

A Fidesz frakcióvezetője úgy látja, Gyurcsány Ferenc, a baloldal vezére a nyári takarékláng után magasabb fordulatra kapcsolta az álhírgyárat. Arról persze nem szól, hogy éppen ő és az emberei voltak a legnagyobb kerékkötői a járvány elleni védekezésnek - írja Kocsis Máté.

  • Nem támogatták a veszélyhelyzet meghosszabbítását.
  • Nem szavazták meg a koronavírus elleni törvényt.
  • Kamuvideókkal járatták le az egészségügyet.
  • Külföldön rágalmazták Magyarországot.

Ami pedig az említett teszteket illeti: a laboratóriumok mostanáig több mint 860 ezer PCR-vizsgálatot végeztek a nemzetközi standardok alapján, túlnyomó részt ingyenesen. Köszönet érte az egészségügyi dolgozóknak! - hívja fel a figyelmet bejegyzése végén a Fidesz frakcióvezetője.