Malacokat és bárányokat lopott egy banda Kaposvár környékén

Vágólapra másolva!
A koronavírus járvány első hullámát kihasználva egy banda bárányokat és malacokat lopott el Kaposvár környéki telephelyekről. A koronavírus első hullámában nagyobb volt a kereslet az élelmiszerekre, ezért jó áron tudták eladni az állatokat.
Vágólapra másolva!

Egy 44 éves férfi és két társa március elején elment egy telephelyre, ahol juhokat tartottak.

Innen 8 vágósúlyú bárányt, valamint 150 kg tápot loptak el, amit később eladtak.

Ezzel nagyjából 200 ezer forintos kárt okoztak a tulajdonosnak.

Forrás: Ügyészség.hu

Az első lopás után március közepén már négy társával és két autóval mentek egy Juta melletti sertéstelepre, ahonnan

20 malacot loptak el úgy, hogy az állatokat kézről-kézre kiadogatták, majd az egyikük tanyájára vitték őket. A malacok értéke 600 ezer forint volt.

A férfi két társával együtt április elején egy másik gazdához is betört. Innen 15 malacot loptak el közel félmillió forint értékben.

A rendőrök rövid időn belül azonosították a tolvajokat, majd a 44 éves, büntetett előéletű férfit el is fogták, és az ügyészség javaslatára a bíróság letartóztatta.

Forrás: Ügyészség.hu

A lopásokkal közel 1,5 milliós kárt okozott a társaival.

A rendőrök az ellopott állatok közül összesen 18 darabot tudtak visszaadni a gazdájuknak.

Az ügyészség nagyobb értékre elkövetett lopás és más bűncselekmények miatt emelt vádat a 44 éves férfi ellen, és azt javasolja, hogy a bíróság ítélje börtönbünre, a társait pedig felfüggesztett börtönbünre.