Komoly károkat okozott László Imre, Újbuda DK-s vezetője az önkormányzati tulajdonú szolgálati autójában - derül ki az Origo birtokába került fotókból. A gyurcsányista politikus polgármesterhez méltatlan (és megmosolyogtató) módon színművészetis szalaggal szigszalagozta össze a kocsit, és miután a helyi Fidesz az ügy miatt levélben fordult a kerületi jegyzőhöz, gyorsan leszedte azt. Csakhogy a ragacsok eltávolításának nyoma megmaradt, elcsúfítva az értékes járművet. Bár jegyzője szerint a hivatali tulajdonú kocsik használói kötelesek a sérüléseket jelenteni, információnk szerint a Gyurcsány-párti városvezető ezt nem tette meg.

László Imre a kommunista rendszer egykori sorozóorvosaként megpróbált csatlakozni a Színház -és Filmművészeti Egyetem diákjaihoz köthető politikai akcióhoz, azonban látványosan túllőtt a célon.

Komolytalan akció egy polgármestertől

Mint az köztudott: miután a hallgatók elfoglalták az intézmény Vas utcai épületét, piros-fehér szalagokkal kerítették körbe magukat. Bár az akcióban csupán az egyetemisták töredéke vett részt, az esemény az indokoltnál jóval több megjelenést kapott a baloldali médiában. A maroknyi diák megmozdulása így is külön "jelképet" kapott: a piros-fehér színeket és a műanyag szalagot. 

Erre próbált meg reflektálni a maga módján a baloldal, többek között az a László Imre is, aki a rendszerváltás előtt a rossz emlékű Czinege Lajosnak, Kádár János egykori hadügyminiszterének egyik fő támogatottja volt. A DK-s polgármester "szolidaritásból" autójának elején és hátulján felragasztott egy piros-fehér színű műanyag szalagot, amelyen a "Free SZFE" felirat volt olvasható.

A baloldali polgármester alkotásának következtében így nézett ki a kocsi elölről:

Forrás: Origo

Az autó hátulján is ott díszelgett a piros-fehér szalag:

Forrás: Origo

Kitérő válasz egyértelmű kérdésre

Ráadásul kiderült: László Imre nem saját, hanem szolgálati autóját ragasztotta tele. Ez azért is problémás, mert az nem a DK-s polgármesteré, hanem köztulajdonnak számít, másképp fogalmazva, az önkormányzaté. Ennek következtében felmerül a kérdés: jogszerű-e, hogy egy papíron mindenkit képviselő polgármester politikai jellegű tartalmat "helyez el" a hivatali autóján?

Ennek próbált utánajárni Csernus László, a Fidesz önkormányzati képviselője, aki levélben kereste meg Vargáné dr. Kremzner Zsuzsannát. Az Origo birtokába került az újbudai jegyző válasza: ebből kiderült, hogy a DK-s polgármester által használt Skoda Octavia a XI. kerületi polgármesteri hivatal tulajdonát képezi. Vargáné egyúttal ismertette, hogy a hivatali tulajdonú gépjárművek üzemeltetési feladatai közé tartozik az autó karbantartása, szervizelése, okmányainak kezelése, valamint "az üzemanyag elszámolásának kezelése."

A fideszes képviselő, Csernus László utánajárt László Imre DK-s polgármester szolgálati autójának ügyébenForrás: Origo

Bár a politikai feliratok elhelyezése kapcsán nem kívánt állást foglalni, végül kiemelte: amennyiben a szolgálati autón sérülés keletkezik, azt használójának kötelessége jeleznie a polgármesteri hivatal felé. Ez az, amit információnk szerint László Imre nem tett meg. 

Megrongálta a kerület tulajdonát

A levélváltás után váratlanul eltűntek a piros-fehér szalagok a kocsi elejéről, illetve hátuljáról. Mivel a Gyurcsány-párti városvezető teljesen összeragasztotta az autót, a ragacsok eltávolítása maradandó károkat okozott az önkormányzat tulajdonát képező szolgálati autóban.

Az Origóhoz eljuttatott fotókon jól látszik, hogy a szalagok helyén sérülések keletkeztek:

Forrás: Origo

Ezen a felvételen talán még jobban látható, hogy a DK-s polgármester akciójának komoly ára volt: a szalag eltávolításával több helyen is lejött a fényezés. 

Forrás: Origo

Az egyelőre nem derült ki, hogy a baloldali polgármester a ragasztós akciójával mekkora kárt okozott, mint ahogyan az sem, lesz-e bármiféle következménye az ügynek.

Forgalommal szemben parkolt

Azt, hogy Gyurcsány Ferenc bizalmasa sajátosan viszonyul a közvagyonhoz, és általában véve a hatalomhoz, jól mutatja az alábbi történet. 

A napokban osztotta meg Molnár László, újbudai fideszes képviselő, hogy László Imre szabálytalanul, a forgalommal szemben parkolt szolgálati autójával.

"Végre, az önkormányzati autókat is fel árpádsávozták (kár, hogy szabálytalanul parkol)" - írta ki oldalára.