A börtönből vertek át egy miskolci férfit

Vágólapra másolva!
Egy börtönben ülő férfi, a zárkatársa SIM-kártyáját használva átvert egy miskolci férfit, és 60 ezer forintot csalt ki tőle.
Vágólapra másolva!

A 23 éves férfit 2017 decemberében börtönben ült, amikor a zárkájában lévő telefonba beletette a zárkatársa SIM - kártyáját és felhívott egy Miskolcon élő férfit.

Egy távközlési cég képviselőjének adta ki magát, és azt hazudta neki, hogy egy nyereménysorsoláson 75 ezer forintot nyert.

Hogy hozzájusson a pénzhez, el kellett mennie egy közeli bankautomatához.

Folyamatosan beszéltek telefonon. A csaló arra utasította, hogy a bankkártyája segítségével az automatában üsse be a bediktált számokat. Ezek viszont nem egyszerű számok voltak, hanem tényleges banki tranzakciók, amiből 4 volt sikeres, egy pedig sikertelen.

A férfi ezek után jött rá, hogy a csaló a SIM-kártyájára töltetett fel vele négyszer 15 ezer forintot, vagyis összesen 60 ezret.

Az ügyészség csalás miatt emelt vádat a többszörösen visszaeső férfi ellen, és azt javasolják, hogy a bíróság ítélje fegyházbüntetésre.