Átadják a 3-as metró déli szakaszát

metró, metróállomás, metrómegálló, peron, utas, Budapest, M3-as jelű metró, M3-as metróvonal, 3-as metróvonal
Budapest, 2017. március 20. Az M3-as vonalon közlekedő első felújított metrószerelvény Budapesten 2017. március 20-án. MTI Fotó: Balogh Zoltán
Vágólapra másolva!
Átadják csütörtök délután az M3-as metró felújított déli szakaszát, ezután november 6-áig a teljes vonalon járnak a szerelvények.
Vágólapra másolva!

A Budapesti Közlekedési Központ (BKK) és a BKV Zrt. közös közleménye szerint

a metró a teljes vonalon végighalad ugyan, de az Arany János utca, a Ferenciek tere, a Corvin-negyed és a Semmelweis Klinikák állomáson a továbbiakban sem áll meg.

Ezek az állomások változatlanul a felszíni járatokkal, illetve a Népliget és a Kálvin tér között közlekedő M30-as állomáspótló busszal közelíthetők meg.

Maradnak az alternatívák

A déli szakaszon megszokott, alternatív eljutási lehetőségeket biztosító buszjáratokkal továbbra is lehet utazni, azaz az átadás után is jár a Boráros tér felé a 223M, a Nagyvárad tér felé a 254M, a Határ úti metróállomás felé a 194M és az Örs vezér tere felé a 161E autóbusz. A 200E autóbusszal - ahogy a metrófelújítás előtt is - napközben ismét Kőbánya-Kispestig, éjszaka pedig a Határ útig lehet utazni.

November 7-én kezdődik a felújítás utolsó nagyobb üteme Forrás: MTI/Balogh Zoltán

A metróvonal felújítása november 7-étől, szombattól a rekonstrukció utolsó nagyobb ütemével, a Nagyvárad tér és a Lehel tér közötti középső vonalszakasz lezárásával folytatódik.

A metrópótlás részletes forgalmi rendjét a BKK hamarosan ismerteti.