A koronavírus-járvány elleni védekezést teljesen figyelmen kívül hagyva tüntetést tart október 23-án a Gyurcsány Ferenc vezette baloldal. Az akciójukkal egyrészt több ezer ember egészségét veszélyeztetik, másrészt pedig a baloldal ismét bebizonyítja, hogy számára fontosabb a kormány elleni harc, mint a vírus elleni védekezés. A kormány a felelős magatartást és a szakemberek véleményét követve október 23-án egyetlen tömegrendezvényt sem tart. A baloldali felvonulás miatt szuperterjesztő gócpont alakulhat ki a fővárosban. Ahogy ez történt több külföldi tüntetés után. A demonstrációról megpróbálták elhitetni, hogy a Színház- és Filmművészeti Egyetem diákjai szervezik, de egy birtokunkba jutott meghívóból kiderült, az a Gyurcsány Ferenchez közel álló szervezet áll mögötte, amely a 2019-es baloldali fővárosi előválasztást szervezte. Vagyis ismét bebizonyosodott, a Színművészeti körüli akciók mögött a baloldal és Gyurcsány áll.

Miközben a kormány a járványügyi helyzetre hivatkozva még múlt héten lemondott minden tömegrendezvényt október 23-ára, addig a baloldali pártok a járványhelyzettel nem törődve demonstrációt szerveznek, ami Budáról indul. A Gyurcsány vezette baloldal magatartása azért is visszatetsző, mert miközben az Országgyűlésben és a baloldali propagandasajtóban folyamatosan arról beszélnek, hogy a koronavírus-járvány miatt újabb szigorításokra lenne szükség, addig a parlamenten kívül tüntetést szerveznek.

A demonstrációval kapcsolatban a hat baloldali pártnak (DK, MSZP, Párbeszéd, Jobbik, LMP, Momentum) kérdéseket küldtünk, és azon kívül, hogy megerősítik-e, hogy tüntetésre készülnek, megkérdeztük:

A kormány a koronavírus-járvány miatt minden nyilvános rendezvényt lemondott. Nyilvánvaló, hogy egy tüntetés is jelentős járványügyi veszélyt jelent. Fenntartják-e ezek után is, hogy részt vesznek a tüntetésen?

Nem tartják-e veszélyesnek, hogy a koronavírus-járvány közben nyilvános rendezvényeken vesznek részt, illetve azon való részvételre buzdítanak?

Eddig csak két párt küldött választ. A Jobbik vicceskedőnek szánt levelében azt írta: "Nyilván más lenne a kormány álláspontja, ha meccsre mennénk, de mi tüntetni fogunk. Minden járványügyi szabályt betartva". Ez utóbbit, persze nem részletezik - nem csoda, egy felvonuláson lehetetlen betartani a távolságtartási szabályokat.

Egyértelmű, hogy a baloldal demonstrációja azzal fenyeget, hogy szuperterjesztő gócpont alakulhat ki Budapesten. 

A Jobbik válasza azért is álságos, mert a bizalmukat elvesztett Hadházy Ákos egyik rendezvényére éppen a járványhelyzetre hivatkozva nem mennek el. (Hadházyra azért haragszik a Jobbik, mert a baloldal borsodi veresége után Hadházy azt mondta, hogy a bukott jelölt korrupt, és erről még a kampány idején tájékoztatta a baloldali pártokat.)

Az LMP kibújt a válasz alól. Azt írták, hogy egyetértenek a tüntetéssel, de senkit nem buzdítanak részvételre, viszont biztosak benne, hogy sok LMP-szimpatizáns ott lesz, tőlük azt kérik, hogy fokozottan vigyázzanak a saját maguk és a többiek egészségére. Vagyis láthatóan próbálnak részt is venni a tüntetésen meg nem is, hogy senki ne kérhesse őket számon utólag, ha elszabadul emiatt a járvány.

Nem javasolt semmilyen tömegrendezvényt az országos tisztifőorvos

Müller Cecília országos tisztifőorvos korábban úgy fogalmazott, nem javasolják például a részvételt tömegrendezvényeken – nemcsak az október 23-ai ünnepségeken, – hanem más tömegrendezvényen sem, egyúttal az egyéb összejövetelek "mérséklését" is kérve, mivel ezek azok a helyek, ahol a vírus a legkönnyebben terjedhet.

A baloldali pártok tüntetése révén tehát tovább gyorsulhat a koronavírus-fertőzés terjedése, ráadásul, ha a tömegben esetlegesen szuperterjesztők lesznek, akik egyébként nem betegek, akkor egy jelentős gócpont alakulhat ki. A baloldal teljesen felelőtlenül viselkedik akkor, ha a tüntetést megtartják, és ismételten azt bizonyítják, hogy számukra sokkal fontosabb a pártérdek, mint a vírus elleni védekezés.

A baloldal számára nem a vírus elleni védekezés a legfontosabb

Mint arról korábban beszámoltunk, miközben a koronavírus-járvány első hullámában a kormány kidolgozta és véghezvitte Európa egyik legsikeresebb védekezési akciótervét, addig a baloldal ál- és rémhírkeltéssel reagált a járványhelyzetre, sikertelenül próbálkozva a védekezés ellehetetlenítésével. Visszatérő álhír volt a lélegeztetőgépek számával kapcsolatos fake news, Szabó Tímea hamis állítása, hogy világszinten Magyarországon halnak meg a legtöbben a vírusban, Korózs Lajos pedig kamuvideót készített egy álmentőssel. A Gyurcsány-párt egyik politikusa, Arató Gergely közben azon sajnálkozott, hogy kevesen haltak meg Magyarországon koronavírusban. Az Origo kérdésére válaszolva ifj. Lomnici Zoltán alkotmányjogász azt mondta, az eddigi tapasztalatok alapján ő arra számít, hogy a baloldal a második hullámban rémhírkeltéssel és a védekezés szempontjából irreleváns belpolitikai kérdésekkel kívánja gyengíteni a védekezés hatékonyságát.

A Gyurcsány Ferenc vezette baloldali tüntetést az Origo birtokába került dokumentum szerint az az aHang szervezi, amely tavaly a baloldali előválasztást is lebonyolította. Emlékezetes, hogy rengeteg furcsa és zavaros esemény kísérte Karácsony Gergely jelölését. Ilyen volt például az, amikor Gyurcsány Ferenc már akkor Karácsony előválasztási győzelmére utalt a Facebookon, amikor hivatalosan a szavazatokat még el sem kezdték számolni. Utána pedig azonnal megsemmisítették a szavazólapokat.

Egyébként megint bebizonyosodott tehát, hogy a Színművészetivel kapcsolatos akciók egyáltalán nem spontán akciók, azt a baloldal, egészen pontosan Gyurcsány Ferenc és köre szervezi.