Egy bringákat forgalmazó cég munkatársai nyilván nem öltönyben járnak majd be az üzletbe, ahogyan a bankárok sem bringás gatyában ülnek be az értekezletre. Persze, ezeknek az embereknek könnyű dolga van, mert nagyon könnyen behatárolható a stílus. Mi a helyzet velünk, fotósokkal?

A szüleim elváltak, és az anyai nagymamám nevelt fel. Negyven év van közöttünk, ami hatalmas generációs szakadék. Ez a negyven év korkülönbség erőteljesen meghatározta a nevelési módszereit. Ma azt mondanánk, hogy old school. Igen, a régi iskola, kellően konzervatív stílusban. Mindennek ideje volt, ahogyan a vastagabbra vágott kenyérszeletnek is vasárnaponként. Voltak ruháink a hétköznapokra és volt hétvégére. Megvolt a heti menü, hét közben kevés hússal, egyszerűbb ételekkel, és természetesen a vasárnapi rántott hússal. A lényeg az önmérséklet volt. Ismerni kellett a határokat beszédben, viselkedésben akkor is, ha humorról volt szó és akkor is, ha drámáról. A nagyi szerint egy ember nem ragadtathatja el magát olyan mértékben, hogy feladja emberi méltóságát, tartását. „Az érzelmeinket is átgondoltan éljük meg!" – mondta Ő. 

Forrás: Záridő

Ez így elsőre úgy tűnhet, mint ha egy szerzetesrend falai között nevelkedtem volna, de ha felidézem magamban a gyermekkorom mindennapjait, akkor volt ott vidámság és mosolygás is, persze a maga idejében. Talán ez volt a legfontosabb tanítás és egyben a legnehezebb is, hogy jól mérjem fel az egyes szituációkat, hogy egyrészt ezekben milyen viselkedési normáknak kell megfelelnem, másrészt milyen határokon belül mozoghatok magatartásilag és kommunikációban egyaránt. Azaz mikor, minek van éppen ideje.

Egy fotográfus rengeteg helyzettel találkozik a munkája során. Olyan változatos szituációkba csöppenhet, hogy képtelenség lenne minden helyzetre külön receptet adni. E helyett megpróbálok valami általános útravalót adni. Talán az a legjobb, ha kívülről haladunk befelé, a külcsíntől a belbecs felé.

Forrás: Záridő

 Valamikor sok éve tanultam üzleti etikettet. Bizony, vannak olyan cégek, ahol úgy gondolják, hogy ha a munkatársak azok, akik napi szinten találkoznak az ügyfelekkel, akkor a céget rajtuk keresztül fogják megítélni. Éppen ezért nem sajnálják a pénzt arra, hogy olyan oktatásokat finanszírozzanak meg, amiken keresztül a dolgozókat megtanítják, hogy azzá legyenek, amit a vállalat képvisel. Természetesen azt, hogy milyenné kell lenni, azt meghatározza a cég profilja, arculata. Egy bringákat forgalmazó cég munkatársai nyilván nem öltönyben járnak majd be az üzletbe, ahogyan a bankárok sem bringás gatyában ülnek be az értekezletre. Persze, ezeknek az embereknek könnyű dolga van, mert nagyon könnyen behatárolható a stílus. Mi a helyzet velünk, fotósokkal?

A cikk folytatódik az alábbi linken: https://zarido.hu/etikett-fotosoknak-a-kulcsin/