Belső vizsgálat indult az erzsébetvárosi önkormányzatnál, miután a Nemzeti Nyomozó Iroda a DK-s Borka-Szász Tamás helyi frakcióvezető, pénzügyi és kerületfejlesztési bizottsági elnök irodájában áramlopás címén bitcoinbányászat közben foglalt le egy speciális számítógépet. A baloldali politikusok politikai felelőssége éppúgy felvetődik, mint a büntetőjogi.

Továbbra sem tudhatjuk, hogy az erzsébetvárosi önkormányzati irodában történt áramlopás kapcsán közismertté vált, immár csak ex-DK-s politikus, Borka-Szász Tamás milyen körülmények között jutott a bitcoinbányászathoz összeállított speciális számítógéphez.

Azt sem tudhatjuk, hogy feltűnt-e egyáltalán valakinek a szintén DK-s Niedermüller Péter vezette önkormányzatnál, illetve a polgármesteri hivatalban a hirtelen megugrott áramfogyasztás (a kriptovaluta bányászata rengeteg energiát igényel, illetve azt sem, hogy kik jártak a polgármesteri hivatal, az önkormányzat és a Gyurcsány Ferenc-féle Demokratikus Koalíció vezetői közül Borka-Szász irodájában, írja a Magyar Nemzet.

Ez utóbbi a politikai felelősség mellett büntetőjogilag is fontos, mivel aki járt az irodában, annak látnia, hallania és éreznie kellett a folyamatosan működő speciális számítógépet, ami egy fakeretben állt az iroda sarkában, nagy zajt keltve és óriási hőt kibocsátva.

A Magyar Nemzet által megkérdezett tűzvédelmi szakértő szerint óriási szerencse, hogy nem okozott tüzet, mivel a fakeret mellett az ablakot takaró függöny – ami félig rálógott a szerkezetre – is tűzveszélyes volt. Apró, ám nem lényegtelen kérdés, hogy az önkormányzatnál milyen tűzvédelmi tevékenységet folytat, ha folytat bárki is. A szakértő úgy fogalmazott, hogy „egy szakembernek a haja kihullott volna, látva az összetákolt szerkezetet működés közben." Emlékezetes, hogy óriási botrány robbant ki múlt héten az Erzsébetváros DK-vezette önkormányzatában.

A Borka-Szász Tamás DK-s képviselő által használt speciális számítógép.

A Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) a DK-s Borka-Szász Tamás helyi frakcióvezető, pénzügyi és kerületfejlesztési bizottsági elnök irodájában áramlopás címén, bitcoinbányászat közben foglalt le egy speciális számítógépet.

A Magyar Nemzet mindenesetre feltette az alábbi kérdéseket Erzsébetváros önkormányzatának.

2019. október 14-e óta (az érintett ekkortól önkormányzati képviselő a kerületben) Borka-Szász Tamás korábbi önkormányzati képviselő kért-e, kapott-e elektronikai eszközöket (akár alkatrészeket, videokártyákat stb.) az erzsébetvárosi önkormányzattól munkavégzésre vagy más célra? Borka-Szász kért-e, kapott-e külön internet-előfizetést az erzsébetvárosi önkormányzattól munkavégzésre vagy más célra?

A 2019. október 14-e utáni időszakban, különösen az elmúlt hónapokban, tapasztalták-e, hogy akadozik, esetleg lassú az internet az önkormányzat épületében? Az önkormányzatnál dolgozó rendszergazdák a már említett időszakban észrevették-e a hirtelen megnövekvő internetforgalmat? Az önkormányzat rendszergazdája jelezte-e a megnövekedett internetforgalmat a polgármesternek? Mekkora növekedést tapasztaltak az önkormányzat áramfogyasztásában forintban kifejezve 2019 augusztusa és 2020 szeptembere között?

Lendvai Laura, az önkormányzat kommunikációs referense röviden bár, de válaszolt: „Tájékoztatjuk, hogy a Nemzeti Nyomozó Iroda nyomozást folytat ebben az ügyben, a polgármester úr pedig belső vizsgálatot rendelt el. A belső vizsgálat az ön által feltett kérdésekre is keresi a választ. Amíg a nyomozás, illetve a belső vizsgálat nem zárul le, sajnos nem tudunk további felvilágosítást adni."

A Demokratikus Koalíciónak címzett kérdéseikre azonban lapzártáig nem érkezett válasz. A Magyar Nemzet arra volt kíváncsi, hogy 2018. január 1. óta Borka-Szász Tamás kért-e, kapott-e elektronikai eszközöket a Demokratikus Koalíciótól munkavégzésre vagy más célra? Borka-Szász kért-e, kapott-e internet-előfizetést a DK-tól munkavégzésre vagy más célra? Van-e arról tudomásuk, hogy más párttársuk, Borka-Szász Tamáshoz hasonlóan bitcoinbányászatból egészítette volna ki a jövedelmét?

Az áramlopás miatt indult nyomozásról annyit tudott meg a lap, hogy az NNI jövő héten várhatóan kihallgatja tanúként Borka-Szász Tamást. Nem volna meglepő, ha a kihallgatás gyanúsítással érne véget.