A férfi nem tudta elfogadni, hogy a nő szakított vele, ezért egy áruház parkolójában rátámadt. Egy kisgyerek szemtanúja volt a történteknek, úgy megrémült, hogy elsírta magát.

Az 54 éves, szerencsi férfi januárban ismerkedett meg a nővel, járni kezdtek. Idővel többször is szakítottak, de mindig kibékültek. Május második felében a nő megint szakítani akart, amit a férfi nem akart elfogadni,ezért az egyik helyi élelmiszeráruház parkolójában megvárta, hogy a nő végezzen a munkahelyén. Amikor kijött az áruházból és beszállt az autójába, a férfi odament hozzá. Vitatkozni kezdtek.

A férfi olyan ingerült lett, hogy benyúlt az autóba és arcon vágta a nőt, majd a karjánál fogva megrángatta.

Forrás: Police.hu

Egy arra járó vásárló a gyerekével együtt látta, mi történik. A gyerek elsírta magát, a szülő az áruház biztonsági őrétől kért segítséget, ő hívta a rendőröket. Az áldozat, akinek 8 napon belül gyógyuló sérülései lettek, feljelentette a férfit.

Az ügyészek garázdaság és könnyű testi sértés miatt emeltek vádat ellene. Azt javasolják, hogy a bíróság tárgyalás nélkül ítélje pénzbüntetésre.