A Zalaszentmihály melletti horgásztónál három férfi holttestét találtak meg vasárnap. Egy fakunyhóban akartak aludni, lefekvés előtt pedig befűtöttek egy kályhával. A halálukat valószínűleg füstmérgezés okozta. A Zalaszentmihályi Horgászegyesület elnöke az Origónak elmondta, hogy a horgászok pár napra érkeztek a tóhoz. Az egyikük csak 18 éves volt, a másik két áldozat az apja és annak barátja.

A három férfi Keszthelyről ment horgászni a zalaszentmihályi tóhoz. 2-3 napot terveztek maradni. Annak az egyesületi tagnak a kunyhóját és stégjét kapták meg, aki szintén keszthelyi.

Vasárnap a család hiába próbálta elérni telefonon a férfiakat, egyikük sem vette fel. Ezután megpróbáltak mindenkit felhívni, akit csak tudtak. 

Engem is hívtak, és megígértem nekik, hogy utánuk nézek. Sajnos nem tudtam, pontosan hol vannak a tónál. Mire odaértem, már egy hölgy megtalálta őket – mondta Zalaszentmihályi Horgászegyesület igazgatója, Bodorján Jenő.

A nő, aki megelőzte, a 18 éves férfi barátnője és annyira aggódott a barátjáért, hogy Keszthelyről leutazott Zalaszentmihályra. Ő volt az, aki benyitott a kunyhóba és megtalálta a holttesteket.

Bepánikolt szegény. Szerencsére akkor ért oda egy másik tagunk, akinek nagyjából 20 méterre van oda a stégje, és egyébként tűzoltó. Ő ment oda hozzá, majd bejelentette a hatóságoknak, hogy mi történt"

- magyarázta az egyesület elnöke, majd azt is hozzátette, azt egyelőre nem lehet tudni, hogy füstmérgezésben haltak-e meg, vagy szén-monoxid-mérgezés végzett velük.

A tagoknak kell karbantartani a kunyhókat

Az viszont biztos, hogy a három férfi egy "jancsi kályhával" fűtött be a kajibában, ez okozta a halálukat. Az egyesület elnöke szerint a tagoknak kell rendben tartania a kunyhóikat. Sok mindenre van szabályozás ezzel kapcsolatban, de a fűtésre vonatkozón egy sincs.

Nem mondhatom, hogy szabályellenes volt, mivel nem volt rá szabály. Most már lesz. - teszi hozzá az igazgató, majd arról beszélt, hogy az elmúlt 30 évben nem történt ehhez hasonló tragédia a környéken. Azt mondta, a történtek az egész horgásztársadalmat megrázták.