Három év fiatalkorúak börtönére ítélt a Kecskeméti Törvényszék egy 16 éves román fiút, aki veszekedés közben halálra késelte apját egy orgoványi tanyán.

A fiú tizenkét testvére közül hat érkezett Magyarországra, de szüleik alkoholizmusa miatt 2019 áprilisában a gyámhatóság védelmébe vette őket.

A vádlott gyerekotthonba került, ahonnan rendszeresen megszökött és alkalmi munkákat vállalt. Apjával nem volt szoros a kapcsolata, a férfi ugyanis részegen agresszívan viselkedett. Időnként feleségét és gyerekeit is bántotta.
A fiú idén januárban anyja meghívására látogatóba érkezett szülei orgoványi lakásába, ahol közösen inni kezdtek.

Hajnalban az apja és az anyja veszekedni kezdett egymással, amely verekedésig fajult. A fiú emiatt távozni készült, de az apja a karjánál fogva visszarántotta, és maradásra kényszerítette erőszakkal. Verekedésük közben az asztalról a földre esett késsel a fiú többször hátba, illetve egyszer fejen szúrta a férfit, aki belehalt sérüléseibe.

A vádlott az előkészítő ülésen beismerte bűnösségét, a tárgyalásról lemondott. Az ítélet jogerős. A fiú letartóztatásban várta az ítéletet, ezzel meg is kezdte a büntetése végrehajtását.