Most a Színművészeti miatt jelentette fel a baloldal Magyarországot, de a mai brüsszeli tárgyaláson a baloldal megint nevetségessé vált

Vágólapra másolva!
Az Európai Parlament (EP) Kulturális és Oktatási szakbizottságának (CULT) mai ülésén a Színház- és Filmművészeti Egyetemről (SZFE) tárgyaltak. A magyar baloldal ugyanis ismételten feljelentette Magyarországot Brüsszelben, ezúttal a magyar kormány által 2019 tavaszán megkezdett átfogó felsőoktatási fejlesztési program végrehajtása kapcsán. A baloldaliak most éppen az SZFE reformja miatt kreáltak politikai ügyet a felsőoktatás fejlesztését szolgáló programból - írja közleményében Bocskor Andrea fideszes EP-képviselő.
Vágólapra másolva!

A magyar felsőoktatás fejlesztését szolgáló átfogó program részeként az érintett egyetemek alapítói és fenntartói jogai vagyonkezelő alapítványokhoz kerülnek, ezzel a kormány kivonul a felsőoktatási intézmények fenntartói irányításából. Az SZFE átalakításáról szóló mai meghallgatáson György László, az Innovációs- és Technológiai Minisztérium államtitkára és Vidnyánszky Attila, a fenntartó alapítvány kuratóriumának elnöke az egyetem fejlesztésének átfogó szakmai elképzeléseit ismertette. Az egyetem új fenntartójának célja egy sokszínű egyetem létrehozása, az intézmény oktatási kapacitásainak jelentős bővítése, a filmes és színházi szakmával való szoros együttműködés kialakítása, és egy új egyetemi campus felépítése. A modellváltás keretében az egyetem 2021-es költségvetési támogatása több mint kétszeresére emelkedik az intézmény eddigi költségvetéséhez képest.

A szakbizottsági ülésen az SZFE volt rektorhelyettese és a hallgatói önkormányzat alelnöke csupán az immár unalomig ismert politikai érveket hangoztatta. Az EP baloldali frakcióinak képviselői pedig unottan olvasták fel a magyar baloldali képviselőtársaik által előre megírt szövegeiket. A meghallgatáson a múlt, a bezárkózó és ezzel lemaradó intézmény politikai utóvédharcainak képviselői és a jövő, az átfogó fejlesztés, a nyitás szakmai programjának képviselői találkoztak egymással.

- mondta el Bocskor Andrea, az EP kulturális bizottságának alelnöke a meghallgatás után. "Érthetetlen az átalakítást ellenzők reakciója, hiszen az egyetemi autonómia és az oktatás szabadsága továbbra is maradéktalanul biztosított. A fenntartó alapítvány képviselői többször elmondták, hogy valamennyi jelenlegi oktató munkájára számítanak, nem kívánnak beleszólni az oktatás, a képzés szakmai módszereibe, annak tartalmába" - zárta gondolatait a képviselő.