Két év felfüggesztett fogházra ítélt a Kecskeméti Járásbíróság előkészítő ülésen egy orgoványi nőt, aki két évvel ezelőtt elütött két, járdán sétáló férfit. Az egyik belehalt a sérüléseibe - közölte a Kecskeméti Törvényszék sajtószóvivője kedden.

Az elítélt sofőr 2018. június 11-én Orgoványon a megengedettnél gyorsabban hajtott, annyira, hogy egy kanyarban átsodródott a másik oldalra, majd visszatért a saját sávjába, ahol nekicsapódott egy ház kerítésének. Eközben elütött két, a járdán sétáló férfit.

Egyikük nekicsapódott a kerítésnek, a másik egy virágágyásba esett.

A balesetben az egyik férfi olyan súlyosan megsérült, hogy a kórházban meghalt. A másik férfi és az autót vezető nő is megsérült.

A vádlott elismerte bűnösségét, és lemondott a tárgyalásról.

A Kecskeméti Járásbíróság az előkészítő ülésen két év - végrehajtásában öt év próbaidőre felfüggesztett - fogházra ítélte, és két évre eltiltotta a járművezetéstől az orgoványi nőt, akit halálos közúti baleset okozásával vádolnak. Az ítélet nem jogerős.