Kiraboltak és megvertek egy nőt Csongrádon

rendőrség, vizes rendőrautó, felirat
Vágólapra másolva!
Egy férfi és két nő először cigit kért egy bicikliző nőtől, majd rátámadtak, megrángatták a hajánál fogva és ököllel arcon vágták, majd elvittek minden értékes tárgyat, ami nála volt. Letartóztatták a támadókat.
Vágólapra másolva!

A férfi és a két nő október 22-én, este 10 óra körül szólított meg egy biciklist, amiért leejtette a táskáját és kiborult belőle minden. A banda egyik tagja eljátszotta, hogy segíteni akar neki. Cigit kért tőle, hogy elterelje a figyelmét. Eközben a társai elvették a nő telefonját.

Amikor megpróbálta visszakérni tőlük, kikapták a kezéből a táskáját, a hajánál fogva megrángatták, majd a szemüvegét leverve ököllel arcon ütötték.

Elmenekültek a helyszínről.

A banda a telefonnal együtt nagyjából 66 ezer forintnyi értéket rabolt el a nőtől. Az elfogásuk után ebből 63 ezer forint megtérült.

Forrás: Police.hu

A kirabolt és megvert nő 8 napon belül gyógyuló sérülésekkel megúszta az esetet. A támadók ellen csoportosan elkövetett rablás miatt indult eljárás. Az ügyészség többek között szökés, elrejtőzés és bűnismétlés veszélye miatt javasolta, hogy a bíróság rendelje el a letartóztatásukat egy hónapra.

Figyelembe vették azt, hogy mindhárman büntetett előéletűek, és jelenleg is folyik ellenük nyomozás más ügyben.

A bíróság az ügyészi javaslattal egyetértve elrendelte a letartóztatásukat. A végzés nem végleges, a banda tagjai és a védőik fellebbeztek - írja az Ügyészség.hu.