Két nő és az egyikük férfi testvére késő este érkezett a táti kocsmába tavaly decemberben. Az egyik nő részegen vitatkozni kezdett egy vendéggel. A vita verekedéssé fajult. Az ügyészség négy ember ellen emelt vádat csoportos garázdaság miatt.

2019. december 7-én 22 és 23 óra között az egyik nő megkérdezte a pultnál álló egyik vendéget, hogy miért nézi őt, mire a testvérével együtt odamentek hozzá. 

Vitatkozni kezdtek, a férfi pedig meglökte a mellkasánál a pultnál álló férfit. 

Ezután a testvérpár megint meglökte a férfit, mire az védekezésül megpróbálta lefogni a támadó férfit, miközben a másik nő négyszer fejbe vágta. A verekedés során a testvérpár együtt ütötte a férfit, aki először a karácsonyfának csapódott, majd a földre zuhant. Egy másik vendég próbálta megfékezni a támadó férfit, mire az egyik nő felé futott, lendületből megrúgta, és két kézzel ütni-verni kezdte. Eközben a támadó férfi a földön fekvő áldozatát ütötte és bele is rúgott. 

A verekedésbe bekapcsolódott még egy férfi, aki a földön fekvő férfibe is belerúgott és az őt megtámadó férfit is többször megütötte és felé rúgott. 

A földön fekvő férfit a két nő is verte, az egyikük bele is rúgott, a másik pedig legalább ötször megütötte.

A verekedésben senki sem sérült meg komolyabban. A csoportosan elkövetett garázdaság miatt indult ügyben az Esztergomi Járási Ügyészség két férfival és két nővel szemben nyújtott be vádiratot, amiben azt javasolják, hogy az egyik férfit ítéljék felfüggesztett börtönbüntetésre, a többieket pedig pénzbüntetésre.