A drot.info vette észre a "Demokratikus Lendület" egyik tagjának Facebook-bejegyzését, mely szerint Gyurcsány Ferenc maszk nélkül (egészen pontosan a maszkot a nyakára tolva) szelfizik híveivel, sőt ölelgeti is őket. 

Teszi ezt a baloldal vezére a járvány azon szakaszában, amikor naponta több ezren fertőződnek meg. László Imre, Újbuda DK-s polgármestere egy napja még a következőket posztolta közösségi oldalán: Kérem, tartsák be a járványügyi szabályokat, hordjanak maszkot, tartsák a távolságot és kerüljék a tömegrendezvényeket. A képen látszik, hogy a maszk Gyurcsány Ferenc álla alatt van, amely így semmitől sem véd meg, hiszen a szája és az orra is teljesen szabadon van.