Kifigyelte mikor üres a ház, majd befeszítette az ajtót és készpénzt, valamint ékszereket lopott a megalapozott gyanú szerint egy 19 éves győri férfi - írta a police.hu.

A nyomozás adatai szerint 2020. július 25-ről július 26-ra virradó éjszaka Szanyban, egy Ady Endre utcai ingatlanban ismeretlen elkövető befeszítette az ajtót, majd onnan ékszereket és pénzt lopott el.

Néhány hónappal később - 2020. szeptember 8-án a délelőtti órákban – egy másik rábaközi településen, Mihályi egyik családi házába is betörtek, ahonnan az ismeretlen tettes kutatást követően szintén magával vitte a megtalált készpénzt, illetve az értéktárgyakat.

A Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság felderítői és a kapuvári nyomozók a két bűncselekmény között több hasonlóságot is felfedeztek. A nyomozás során begyűjtött információknak köszönhetően hamarosan a látókörükbe került egy 19 éves győri lakcímmel rendelkező fiatalember, S. Milán, akiről bebizonyosodott, hogy mindkét betörés időpontjában a helyszíneken tartózkodott, és a megalapozott gyanú szerint ő lehetett a két bűncselekmény elkövetője.

A rendőrök szerdán a reggeli órákban lepték meg otthonában a fiatal férfit, akit megbilincseltek, majd a Kapuvári Rendőrkapitányságra történt előállítását követően – őrizetbe vétele mellett – lopás bűntette miatt gyanúsítottként hallgatták ki. A kapuvári nyomozók előterjesztést tettek a gyanúsított letartóztatásának indítványozására az illetékes járási ügyészség felé.