A járványhelyzet ellenére is majdnem 350 ezren vettek részt a szükséges egészségvédelmi előírások betartásával az idei Európai Sporthéten. A kezdeményezéshez országszerte több mint 400 nyilvános esemény csatlakozott.

A legaktívabbak a budapestiek voltak 83 rendezvénnyel. A fővárost három megyeszékhely, Székesfehérvár 25, Békéscsaba és Pécs pedig 19–19 sportprogrammal követte. A kihívásokkal teli hét nap ezúttal rendhagyó keretek között zajlott:

a tömegrendezvények helyett inkább kisebb létszámú szabadtéri események várták az egészséges életmód és a mozgás híveit.

A partnereseménnyekkel együtt így országszerte közel 350 ezer sportolni vágyó gyerek és felnőtt részvételével zárult az idei Európai Sporthét, amely az Európai Bizottság eddig közel 8 millió főt megmozgató kezdeményezéseként, illetve a hozzá kapcsolt nemzetközi #BeActive kampány részeként zajlott szeptember 23. és 30. között.

A programsorozat célja, hogy az egész kontinensen népszerűsítse a sportot, és arra ösztönözze az európaiakat, hogy ezen a hét napon minél többet mozogjanak és ennek hatására az év többi részében is aktívak maradjanak.

A Magyar Szabadidősport Szövetség (MASPORT) koordinálásával zajló ingyenes programsorozathoz minden megyéből csatlakoztak civil és sportszervezetek, továbbá számos iskolai esemény is kapcsolódott a Diáksport Napja jóvoltából. A Sporthét két nagykövete az ismert műsorvezető-fitneszedző, KISÓ és a saját testsúlyos tréningek hazai népszerűsítője, Radányi Norbert volt.

Idén 404 esemény kapcsolódott az Európai Sporthéthez, amelyeket többségében sportegyesületek szerveztek, de fitneszklubok, iskolai-egyetemi és munkahelyi kezdeményezések is csatlakoztak az ősz legmozgalmasabb rendezvénysorozatához.  

Több százezer ember sportolt ezen a héten a #BeActive mottó jegyében annak a 134 eseményszervezőnek is köszönhetően, akik regisztrálták az europaisporthet.hu platformon a saját, döntő többségében szintén nonprofit sporteseményüket. Az érdeklődők ezen a honlapon tudták kiválasztani a számukra leginkább vonzó sportolási lehetőségeket – mondta Czene Attila, a MASPORT elnöke, aki hozzátette:

a jelenlegi járványhelyzet miatt még fontosabb, hogy minden alkalmat megragadjunk a mozgásra, ezzel is erősítve az immunrendszerünket és a mentális egészségünket.  

Idén az elővigyázatosságot szem előtt tartva a tömegrendezvények helyett inkább kisebb létszámú, lokális, elsősorban szabadtéri programok szerveződtek. A MASPORT felhívta a résztvevők figyelmét arra, hogy ügyeljenek a távolságtartásra, a maszkviselésre és a fertőtlenítésre. Mindezek betartásával biztonságos körülmények között zajlott le az egész országot megmozgató programsorozat.

A rendezvénysorozat koordinátorai remélik, hogy ahogy idén, jövőre is az Európai Sporthét lesz az ősz legmozgalmasabb 10 ezer perce és megrendezhetik a járványhelyzet miatt most elhalasztott nagyszabású #BeActive Night rendezvényt is, amelynek keretében különleges mozgásformákat is kipróbálhatnak majd az érdeklődők.