A Fidesz újpesti választókerületi elnöke lett Wintermantel Zsolt - derül ki a politikus posztjából.  Wintermantel Zsolt a kormánypárt egyik legsikeresebb budapesti polgármestere volt, vezetése alatt látványos fejlődésnek indult a kerület.

Újabb fontos megbízást kapott a Fidesz vezetésétől Wintermantel Zsolt: az újpesti választókerület vezetésére kérték fel.

Újpest szolgálatában

Rábólintott, amit azzal indokolt, hogy amikor új feladat jön vele szembe, sosem ugrik el, mindig is Újpest sikere lebegett a szeme előtt. "Életem legszebb kilenc éve és legmegtisztelőbb kihívása volt Újpest polgármestereként a közösségemet szolgálni. A '90-es rendszerváltást követő 30 évben, minden időben, bármilyen feladattal is bíztak meg, az a cél vezérelt, hogy Újpest sikeréért dolgozzak" - fogalmazott. 

Ezért úgy döntöttem, hogy elfogadva az új kihívást, választókerületi elnökként, megújuló formában és megújuló eszközökkel ismét egy erős és ütőképes csapat szervezésébe kezdek, amelynek célja Újpest újraindítása lesz. 

- tűzte ki az elérendő célt, hozzátéve, hogy 

azon fog dolgozni, hogy Újpest ismét lendületes, fejlődő, erősödő város legyen. 

Ebben a munkában mindenkire, felekezeti, politikai hovatartozástól, pártállástól függetlenül mindenkire számít, akinek fontos Újpest. "Gyertek, csatlakozzatok! Kövessétek oldalamat, osszátok meg ezt a posztot, hívjátok ismerőseiteket is! Hajrá, Újpest!" - zárta gondolatait. 

A politikus egyébként Zsigmond Barna Pált, a Fidesz parlamenti képviselőjét váltotta a választókerületi poszton. 

A megtorpanás jelei

Wintermantel a Fidesz egyik legsikeresebb budapesti politikusa: polgármestersége alatt megújult a helyi egészségügy, több iskolát is felújítottak, új uszodát létesítettek, átadták az új piacot és egy rendezvényközpontot.

Ennek ellenére, a tavalyi önkormányzati választáson a momentumos Déri Tibort választották meg polgármesternek. Wintermantel úgy látja, Újpest az elmúlt egy évben megtorpant, és "érdekei, fejlődése és fejlesztései hátrébb sorolódtak".

A politikus jelenleg a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) igazgatóságának tagja.

Többször nevetségessé tette a baloldali városvezetést

Wintermantel azért is tűnhet jó választásnak, mert kiválóan ismeri Budapestet, és a fővárosi politikát, ezenfelül többször is leleplezte, nevetségessé tette Újpest jelenleg regnáló baloldali vezetését. 

Két hónappal az önkormányzati választás után arra hívta fel a figyelmet, hogy Dériéknek elég volt ennyi idő kétmilliárd forint eltüntetéséhez. Ugyanis kilencmilliárd forint plusszal adta át a vezetést a momentumos politikusnak, de ekkora már csak hétmilliárd forint volt az önkormányzat számláján. Mivel az átadás-átvétel rendezett jogi folyamat, így az erről készült dokumentumot az új városvezetés képviselői is aláírták. Ezt hozta nyilvánosságra Wintermantel.

Szintén bohócot csinált az új városvezetésből, amikor megírta, hogy az önkormányzatnak hetven nappal a veszélyhelyzet kihirdetése után sikerült felállítania egy kézfertőtlenítő pontot.

Fővárosi szinten is aktív szerepet vállalt az elmúlt időszakban: amikor a járvány első hulláma idején a főváros ritkította a BKK járatait, állásfoglalásában úgy fogalmazott, hogy "világjárvány idején nem lehet a magyarokkal kísérletezni". Közel sem mellékes, hogy kezdeményezésére tárgyalt a kialakult helyzetről a BKK igazgatósága.