Milyennek kellene lennie Európának 2030-ra, addig mi lesz velünk? Mi lesz az Európai Unióval? Schmidt Mária írását szemlézzük a Látószög blogról.

Nincsenek tervek, víziók a valós problémákra

Az Európai Unió elitje már évek óta nem rendelkezik vízióval, adós a közös jövő tervezésével, nincsenek válaszai a megoldásra váró feladatokra. Ezért is zárkózik el a nyílt viták elől. Brüsszel mára igen csak távol került az európai polgároktól, egy szűk, eurokrata réteg önmegvalósításának és önigazolásának a terepévé vált. 

Ez a félreismerhetetlenül célra tartó mozgás megosztja Európát. Mert mindenki számára nyilvánvaló, hogy a nemzetállamok kiiktatására irányuló politika mögött egyetlen régi-új szándék körvonalazódik, ez pedig a német gazdasági érdekek akadálymentes érvényre juttatása.  Amit az európai bürokrácia szokása szerint kész helyzetet teremtve akar lenyomni a torkunkon. Ezúttal is azzal a már többször megtapasztalt technikainak álcázott bürokratikus önmozgással állunk szemben, amivel az eurokraták minden feltűnést kerülve teremtenek olyan feltételeket, ahonnan – reményeik szerint – már nincs visszaút. Nagyon is megfelelve annak a merkelizálódott döntéshozatali mechanizmusnak, amivel Angela Merkel Németországot több mint másfél évtizede működteti. Háttéralkuk, háttérmegegyezések, homokba futtatások, a valódi célok retorikai elleplezése, stb. Ebbe az irányba hat az a több nemzedéket érintő közös hitelfelvétel, amire az Unió soros német vezetése jelenleg készül. Ahogy az az erőltetett jogállamisági, gender, illetve zöldpolitika is, amit szintén ők, már a feladatok meghatározásakor a határokon átnyúlva, globálisan értelmeznek.  És ami mögött szintén a német gazdaság önérdeke húzódik meg. Eközben az Európa előtt álló geopolitikai kihívásokra adandó válaszokról, a stratégiai, védelmi szempontokról egyetlen szó sem esik. 

A transzatlanti szövetség jövője

A nyugat-európai elitet a transzatlanti szövetség jövőjével kapcsolatban egyaránt elbizonytalanította Trump 2016-os elnökké választása és az ezzel párhuzamosan zajló brexit. Ha az USA nem szavatolja többé Európa biztonságát, a transzatlanti viszony elsődlegessége is kérdésessé válhat. Megmarad, vagy felváltja egy eurázsiai szövetség, amitől az USA tart, de aminek az előnyeiről, hátrányiról, veszélyeiről, következményeiről Európának előbb-utóbb beszélnie, sőt döntenie kell.

IllusztrációForrás: AFP/SOOC/Alexandros Michailidis

Kettős mérce

Még mindig, harminc év után is új demokráciákként beszélnek rólunk,  tizenhat évnyi uniós tagság után még mindig újonnan csatlakozott tagállamok vagyunk. Ezt nem csinálták egyetlen más, később felvett tagállammal sem. Ugyanazokat a jogállamisági kifogásokat, amikkel minket folyamatosan szívatnak, a többi, klubbeli tagállamok esetében észre sem veszik, illetve szuverén belügyüknek tekintik. A katalán függetlenségért harcolók sorozatos üldözése, sok évre történő bebörtönzése nem éri el az uniós aggódók ingerküszöbét, a spanyol kommunisták bírósági reformtervét még csak nem is kommentálják, ahogy a belga rendőrök által agyonvert szlovák állampolgár kapcsán, vagy a ciprusi és szlovák újságíró-gyilkosságok esetében sem merül fel jogállami aggodalom. Bezzeg, ha a magyar rendőrség kétórás kihallgatásra bevisz egy a vesztegzár-intézkedések ellen kampányoló ellenzéki aktivistát, rögtön veszélybe kerülnek az európai értékek, fontossá válik a jogállam és a fékek és ellensúlyok rendszere. 

Közös értékek?

Vannak-e az Európai Uniónak közös értékei, és ha igen, akkor mik azok? Mert ezek híján nem lehetnek közös céljaink. Pedig a közös célok az előfeltételei annak, hogy közös jövőben gondolkodjunk. Az Európai Unió nyugati fele a neomarxistává vált elitek markában van. Ők azok, akik a médián és a globális nagyvállatokon, illetve a globális médiavállalkozásokon és a velük szövetséges NGO-kon keresztül irányítják a kontinenst. Ezzel aláássák a demokráciát és kikezdik az európai nemzetek szuverenitását.

Alibicselekedetek a karantén alatt

Az Európai Unió sem a pénzügyi, sem a migrációs válság kezelésére nem talált még megoldást, amikor a COVID–19-pandémia kezdetét vette. 

Az Unió bürokráciája ezúttal is, hasonlóan a 2008-10-es pénzügyi megtorpanás, illetve a 2015-16-os migrációs válsághoz, hasznavehetetlennek bizonyult.  A 2020-as koronavírus-járvány így újra a nemzetállami megoldásokról, a nemzetállami szolidaritásról szólt. A határokat lezárták, és mindenki bezárkózott. Emberek milliói tapasztalták meg a vesztegzárat. Az uniós intézmények csődjük leplezésére még a szokásosnál is intenzívebb alibicselekedetekkel: lásd a magyarok és lengyelek folyamatos vegzálása, stb. ütötték el a karantén unalmát. Még a legegyszerűbb szervezési feladatok is meghaladták a képességeiket.  A mai napig nem tudták a COVID–19 áldozataival kapcsolatos statisztikai eljárásokat egységesíteni. Képtelenek közös gyógyszer-, illetve vakcinabevezetési protokollt kialakítani, hogy csak a legfontosabbak közül emeljünk ki néhányat.

A teljes cikket itt olvashatják el.