Több mint száz gyereket szervezett be prostituáltnak egy budapesti férfi

prostitúció prostituált Eltűnt gyerekek nyomában: szakértői reakciók
Vágólapra másolva!
Több mint száz fiatalkorú lányt szervezett be prostituáltnak egy budapesti férfi az ügyészség szerint. R. L. tárgyalása pénteken kezdődik.
Vágólapra másolva!

Több mint száz 18 évnél fiatalabb lányt közvetített ki szexuális szolgáltatást igénylő férfiaknak egy budapesti férfi - írja a Ripost. A cikk szerint R. L. a lányokkal előre megállapodott a szolgáltatás időtartamáról és áráról – az esetek egy részében a tartalmáról is –, majd a szex után átvette a pénzt. A férfinak közvetítői díjként a lányok keresetének 25-30 százalékát kellett átadni.

R. L. tudott is a lányok életkoráról.

Az ügyészség egy másik vádpontban azt rója fel P. G. másodrendű vádlottnak, hogy bemutatott R. L. -nek egy 14 éves lányt, akit rábírt a „könnyű pénzkereseti lehetőségre". A harmadrendű és negyedrendű vádlottak pedig annak ellenére folytattak szexuális tevékenységet a közvetített lányokkal, hogy tudták róluk, hogy azok még nem töltötték be a 18-at - írja a Ripost.

R. L.-t az ügyészség üzletszerűen és folytatólagosan elkövetett, 18. életévét be nem töltött személy sérelmére elkövetett kerítéssel, valamint üzletszerűen és folytatólagosan elkövetett kitartottsággal vádolja. Az ügyben jövő pénteken tartanak tárgyalást a Pesti Központi Kerületi Bíróságon.