Szabálytalanul választották meg az egri színház új igazgatóját a kormánypártok szerint

Eger - illusztráció
Vágólapra másolva!
Az egri közgyűlés Fidesz-KDNP-frakciója törvényességi felügyeleti eljárást kezdeményez a színházigazgató-választás ügyében - jelentette be a kormánypárti frakció egyik tagja a témában tartott hétfői sajtótájékoztatón.
Vágólapra másolva!

Kovács Cs. Tamás ismertetése szerint a helyi, baloldali többségű önkormányzati testület október 29-i ülésén döntött a Gárdonyi Géza Színház vezetői kinevezéséről. A Fidesz-KDNP helyi szervezete felhívta rá a figyelmet, hogy

(A baloldali többség az önkormányzatban időközben megszűnt - szerk.)

Ezért a kormánypárti frakció

törvényességi felügyeleti eljárást kezdeményez az ügyben a helyi kormányhivatalnál

- közölte.

"A város és az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) között jelenleg is érvényben lévő fenntartói együttműködés, valamint a többségben lévő ellenzéki városvezetés által elfogadott határozat nem fedik egymást" - hívta fel rá a figyelmet Kovács Cs. Tamás képviselő.

Hozzátette:

- mondta.

A Fidesz-KDNP helyi szervezete számára fontos, hogy azok az eredmények és kimagasló nézőszámok, melyek Blaskó Balázs elmúlt közel egy évtizedes direktori időszaka alatt jellemezték a teátrumot, ne kerüljenek veszélybe - zárta szavait Kovács Cs. Tamás.