A bérgyilkosként elhíresült D. Csaba a vád szerint Amszterdamban és Budapesten is gyilkolt. Ezeket a gyilkosságokat korábban már beismerte, a mai tárgyalásán azonban azt állította, hogy nem ő ölte meg a vállalkozót a Pólus Centernél. A másik gyilkosságot azzal magyarázta, hogy üldözte a maffia.

Az ügyészség szerint D. Csaba 2018 júliusában Amszterdamban egy kávézóban lőtt fejbe hangtompítós pisztollyal egy horvát férfit, 2018 szeptemberében pedig a Pólus Center mögött a Szilas-patak partján egy gödöllői vállalkozót, akit kokainvásárlás ürügyén csalt a helyszínre. D. Csabánál elfogásakor engedély nélkül tartott fegyvereket és hamis okiratokat találtak. Az ügyészség előre kitervelt, több emberen elkövetett emberöléssel, valamint lőfegyverrel-visszaéléssel és közokirat-hamisítással vádolja a férfit. Életfogytiglani büntetést javasolnak ellene.

A vád szerint ő gyilkolta meg a vállakozót a Pólus Centernél.Forrás: Origo

A férfit Szerbiában már többször jogerősen elítélték súlyos bűncselekmények, többi között rablás, lőfegyverrel visszaélés miatt, legutóbbi, emberölésért kiszabott 15 éves büntetéséből 2017-ben amnesztiával szabadult. A magyar állampolgárságot 2018-ban kapta meg, 2019 márciusában fogták el Prágában, de a szerb hatóságok szerint előtte nem sokkal Belgrádban is meggyilkolt egy férfit, aki épp egy babakocsit akart betenni a kocsijába. Ekkor D. Csaba odament és lelőtte. Jelenleg is több országban folyik ellene büntetőeljárás.

Kedden a férfi négyórás vallomásában az amszterdami gyilkosság elkövetését tényszerűen elismerte, de azzal védekezett, hogy a maffia üldözte, meg akarták ölni, és ő csak az életét védte.

Beszélt arról is, hogy ő csak rá akart ijeszteni áldozatára, de végül "sajnos" a nagy feszültség, "adrenalin" miatt úgy alakult, hogy mégis fejbe lőtte, mintegy 30 centiméterről. Az ügyész kérdésére válaszolva hangsúlyozta, hogy nem pénzért, nem megbízásból ölt. Az amszterdami gyilkosságot sajtóhírek szerint kamerafelvétel rögzítette.

A Budapesten elkövetett gyilkossággal kapcsolatban aztmondta, hogy egy fiktív kábítószerügyletben vett részt, ahol mindössze annyi szerepe volt, hogy kokainnak tűnő csomagokat adjon át, amikor ott valaki más lelőtte a vállakozót. D. Csaba azt állította, hogy még ő próbálta újraéleszteni. Arra a kérdésre, hogy ki volt a tettes,nem válaszolt.

D. CsabaForrás: police.hu

D. Csaba több, főként szerbiai tanúk megidézését kérte a törvényszéktől annak bizonyítására, hogy őt üldözte a maffia, így többek között Aleksandar Vucic szerb államfő tanúkénti megidézését is, mint aki "a legtöbbet tud a maffiáról". A beidézésekről a bíróság fog dönteni.

A férfi hangsúlyozta, hogy ő elítéli a maffiaháborút, sajnálja az áldozatokat, de ilyen helyzetekben neki "beindul a védekezőmechanizmusa".

Arra a kérdésre, miért éppen Amszterdamba menekült a szerb maffia elől, úgy reagált, hogy ő "flörtölős, bulizós", és erre az a város ideális helyszín, ő tulajdonképpen egy "kozmopolita" volt "inkognitóban".

Arra a kérdésre, hogy a nyomozás során miért ismerte be a Magyarországon elkövetett gyilkosságot is, úgy válaszolt, hogy az csak "kitaláció" volt, amivel a barátnőjét akarta megmenteni. Miután pedig ez sikerült, a barátnőjét kiengedték a letartóztatásból, D. Csaba úgy gondolta, hogy az ő "itteni missziója" befejeződött, és kérte a törvényszéket, hogy most már engedjék vissza Hollandiába.

Kedd délután félbeszakadt a büntetőper, mert a férfi ügyvédje azt mondta, hogy védence rossz állapotban van. A tárgyalás januárban folytatódik a férfi, illetve tanúk meghallgatásával.