Egy vírustagadó álorvost népszerűsít viccelődve Jávor Benedek a világjárvány kellős közepén

Vágólapra másolva!
Jávor Benedek, Budapest brüsszeli kirendeltségének párbeszédes vezetője, Karácsony Gergely párttársa közösségi oldalán azzal viccelődött, hogy Gődény Györgynek, a hazai vírustagadó mozgalom legismertebb arcának fontos pozíciót kellene adni a járvány elleni védekezésben. Mint ismert, Jávor tavasszal "relatíve ártalmatlannak" nevezte az akkor már világszerte tomboló koronavírus-járványt. Úgy látszik, a baloldal csupán ennyit tud hozzáadni a pandémia elleni küzdelemhez.
Vágólapra másolva!

"Még egy logikus lépés nekem hiányzik a kormányzati járványintézkedések közül. Tudom. Dr. Gődényt az egészségügy élére!" - írta ki kedd este közösségi oldalára Jávor Benedek. Az nem teljesen világos, hogy mi váltotta ki a politikusból az ízléstelen viccet.

Mint ismert, Gődény György a hazai vírustagadók vezére, komoly károkat okozó összeesküvés-elméletei szélsebesen terjednek a társadalomban. Amellett, hogy ezek kifejezetten veszélyesek, komoly kihívás elé állítják a hatóságokat, hiszen sokan emiatt nem viselik a maszkot.

A magát Doktor Gődénynek nevező, egyébként gyógyszerészi végzettségű férfi egyértelműen üzleti hasznot lát a vírustagadásban. Egy lapinterjúban bevallotta, hogy mindez az általa vezetett Közös Nevező nevű párt bázisának építésére jó neki. Gődény pártja elindult a legutóbbi parlamenti választáson, mindössze 0,07 százalékot értek el, viszont a 153 millió forintos állami kampánytámogatás szőrén-szálán eltűnt. Sajtóértesülések szerint az ügyben különösen nagy vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntettének gyanújával folyik nyomozás. Éppen ezért

különösen érthetetlenek Jávor Benedek sorai, főleg, hogy mindezt a járvány második hullámának kellős közepén sikerült produkálnia.

Bagatellizálják a pandémiát: a Párbeszéd politikusai megnyilvánulásaikban többször is jelentéktelenítették az egész világot beborító koronavírus-járványt Forrás: Origo

Mint ismert, tavasszal Jávor országos botrányt okozott azzal, hogy pár nappal a veszélyhelyzet kihirdetése után megjelent írásában "relatíve ártalmatlan járványnak" nevezte a WHO által akkor már pandémiának minősített vírust.

Emlékezetes, ekkoriban a Párbeszéd politikusai sorra tették a járványt jelentéktelenítő kijelentéseket.

Szabó Tímea azt mondta májusi parlamenti felszólalásában, hogy "a járvány alatt többen haltak meg a kórházi ágyak kiürítése miatt, mint ahányan magában a járványban meghaltak". Pár mondattal később pedig egészen odáig ment, hogy "teljesen feleslegesnek" minősítette a kormány megelőző lépését, mert szerinte a klímaváltozás az igazán veszélyes.

Büttl Ferenc, a Párbeszéd pártalapítványának, a Megújuló Magyarországért Alapítványnak a kuratóriumi elnöke azt írta közösségi oldalán, hogy "a válság kezelése nem nemzeti ügy".

Az elmúlt hónapokban hangsúlyváltás volt megfigyelhető a baloldali párt kommunikációjában. Ebben oda jutottak, hogy olyan járványügyi javaslatcsomagot nyújtottak be a parlamentben, amelyet a nagy társadalmi felháborodás miatt pár nap múlva vissza kellett vonni. Karácsony Gergelyék a koronavírusra hivatkozva gyakorlatilag leállították volna az ország működését, ennek részeként lehetetlenné tették volna a nyugdíjasoknak a tömegközlekedés használatát.