A II. kerületi rendőrök kifosztás miatt nyomoznak ismeretlen elkövetők ellen.

Szeptember 1-én 2 óra 40 perc körül Budapest VIII. kerületében a Rákóczi tér és Blaha Lujza tér között közlekedő villamoson egy férfi egy alvó utas kezéből kilopta a telefonját.

A rendőrök azonosították a 30 éves J. Róbertet, akit október 15-én kihallgattak kifosztás miatt. A rendőrök befejezték a vizsgálatokat, az iratokat pedig átadták az ügyészségnek.

A beszerzett kamerafelvételek alapján a rendőrök megállapították, hogy az első bűncselekmény után 10 perccel a Széll Kálmán téren álló villamoson a férfi még mindig aludt, és két másik férfi is kifosztotta, akik az övtáskáját vitték el.

A feltételezett elkövetőkről felvétel készült.

A II. kerületi rendőrök kérik, hogy aki a felvételen látható két férfit felismeri, tud valamit a hollétükről, esetleg szemtanúja volt az esetnek, jelentse a rendőrség oldalán megadott hívószámok egyikén.

Forrás: Police.hu